Már javában a lázas készülődés időszakában járok. A zsákom, szinte indulásra kész. Tudom, nemcsak lélekben, fizikálisan is készülnöm kell. Kétnaponta járom hosszában-széltében, teljes felszereléssel a Kamaraerdőt. Végigcsináltam a 25 km-es Budahatárán turát is, most készülök a Szent Jakab emlékturára. Már csak 33 nap és indulnom kell! Érdekes, az utat is 33 nap alatt szeretném végigjárni. 33 évet élt Jézus a földön. 33 év házasság van mögöttem. Vajon csak véletlen a 33 számok egyezősége?

Szinte egész éjszaka szakadt. Reggel mégis úgy döntöttem, elindulok a szokásos kamaraerdei utamra. Az idő most sem volt vidám, mire az erdő szélére értem, sötét felhők gyülekeztek ismét. Tűnődtem, hazamenjek, vagy folytassam tovább az utat? Nocsak, szólalt meg a belső énem, egy kis, vihartól is megijedsz, mi lesz veled az úton, ahol nem lesz közeledben a biztonságos otthon? Ráhúztam az esővédőt a zsákomra, felvettem az esőkabátom és indultam, fel a hegynek. Még a felénél sem jártam, elkezdett dörögni, és mintha megnyílt volna az ég összes esőcsatornája, ömleni kezdett az eső. Amilyen gyorsan jött a vihar el is ment. A fákról arcomra csorgott a víz, a lefolyó eső, kis patakként hordta kivásott útján a hordalékot, kavicsot a lábam elé. Lehet, hogy jobb lett volna, ha bakancsot veszek a túra cipő helyett, de most már mindegy. Nyakig sáros voltam, mire felértem a tetőre, csorgott hátamon a víz, az esőkabát nem engedte ugyan át a vizet, de nem is szellőzött. Megálltam egy rövid pihenőre, hogy kifújjam magam. Egy kis fekete kavics csillogott előttem, fényesen az esőtől. Rám mosolygott, vegyél fel!!!! sikitotta. Elnevettem magam. És mit kezdjek veled, a zsákom amúgy is épp elég nehéz, vagy akarsz a kabalám lenni az úton? Igen, mondta a kis kavics, vigyél el az óceánnak – ajándékba-. Ő olyan hatalmas, és még sohasem láttam óceánt. Én sem, mondtam hangosan és nevetve felemeltem a parányi kavicsot, majd a zsákomba rejtettem. Miért is ne? Ha annyira akar, had jöjjön velem. Egy magyar kavics a Kamaraerdőből. Milyen bölcs vagy kiskavics! Igen elviszlek magammal, hogy te is láthasd,a nagy óceánt. Ma több mint félórával tovább tartott ugyanaz az útszakasz megtétele. Sajgott a vállam, húzta a zsák, mintha nem is 6 kg-ot, hanem legalább 16 kg-ot cipelnék. A goretex túracipőmbe, hiába van plusz talpbetét, mintha éles tűvel szurkálnák a talpam. Már kezdem kapizsgálni, mire is vállalkoztam 58 évesen. 800 km. Nem semmi, képes leszel rá Gizus?
Igen, bízom benne, hogy bírom erővel. Bízom benne, hogy a Teremtő velem lesz az úton.

" Boldog az az ember,akinek ereje benned gyökerezik, S akinek szíve zarándokútra készül"
/84 zsoltár,6.

Szombaton Szent Jakab emlékturára mentem 16 zarándoktársammal. A keleti pu-ról indultunk, Isaszegig, onnan gyalog Dányig. Az idő kellemes volt turázásra, igaz a beton nem az erősségem. Nagyon jó volt beszélgetni, ismerkedni a zarándoktársaimmal. Ők, szinte kivétel nélkül mindegyik megtette már az utat, volt aki kétszer is. Igaz a nettről nagyon sok információm volt már az Útról, de egész más tőlük hallani az élményeiket, nehézségeiket, melyekkel az út során találkoztak. Sok hasznos tanácsot kaptam. Petrusz kitünő szervező, a dányi Sz. Jakab templomba zarándok mise fogadott bennünket,az atya megálldotta a zarándokokat. Nagyon felemelő érzés volt számomra, sokat jelentett nekem, aki még csak készül az útra, igazi útravalót adott, amit jó mélyen a lelkem tarsolyában zártam. Az utánna következő piknik vidám volt és én tudtam, készen állok az útra.

A hétvégén biciklizéssel kezdtem az edzést. Végig a Duna-parton két órát mentünk a férjemmel. A Duna, mint mindig most is gyögyörű volt, a nap még alig ébredt, a madarak akkor regeliztek. Imádom a viz illatát, sohasem unom meg bámulni a hajókat és a viz lomha folyását. A héten megismerkedtem egyik leendő zarándoktársammal, akivel együtt utazunk. Nagyon szimpatikus,mély érzésű, erős egyéniség. Bolyba lakik, ahol az egyik nővérem is. A netten ismerkedtünk össze, milyen furcsa, hogy éppen bolyi, ahova nekem is kötődésem van. A másik társam kecskeméti, Vele még nem találkoztam. Ahogy közeledik az indulás ideje, ugy vagyok egyre izgatottabb.

Egyre közelebb kerül az indulás napja. A mai turámon úgy megizzadtam, mint eddig még soha. Mivel korán reggel indultam, az erdő nagyon párás volt, féluton már folyt a hátamon a viz. A zsákom is egyre nehezebb. Nem tudom a sulyt levinni 8 kg. alá. Furcsa izgalom van bennem, már indulnék!!!! Ugyanakkor néha rámtör a para..... mi lesz, ha nem birom? Ha nem tudom végigcsináli? De ilyenkor Jézusra gondolok, az Ő sok szenvedésére. Még el sem indultam, mi ez a nyavajgás? Imádkozom és megnyugszom. Minden rendben lesz, ne légy kicsiny hitű! Még 10 nap!

Lótuszvirágba hull a világ,
Rizsszemből nyílik a távolság.
Egyet lépsz - a végtelenben jársz,
Tízezret lépsz - csak egy helyben állsz."

Lin Csi apát szavai

No, ma azthiszem túlestem a tűzkeresztségen! A szokásos turára indultam, mivel a meterológia csucshőmérsekletet mondott mára, már reggel 6 órakor kiléptem a kapun. Még senki nem járt az erdőbe, csodáltam, ahogy a reggeli napfény áttör a fák legfelső ágain. Az egyedűllét öröme, a napfény korai sugarai békével töltötték el szivemet, lelkemet. 7 körül már a tisztáson voltam, ami kb. az utam 1/3-a. Hirtelen kutyaugatást hallottam. Két fekete kutya rohant felém. Először csak azt hittem örülnek, máskor is találkoztam kutyákkal, nem gondoltam rosszra. Az egyik megállt 5-6 m.-re tőlem azthiszem nagytestű labrador, a másik mint az őrült, rám rontott, alig volt időm védekezni a botjaimmal. Vicsorgott, ugaott és nagyon nem úgy nézett rám, mintha barátkozni akarna. Először ledermedtem, aztán amikor láttam, hogy ez nem tréfa, használtam a botomat, jó nagyot koppant a kutya orrán, mire az megszeppeni látszott, de a vicsorgást nem hagyta abba. Szerencésre a távolból megjelentek a gazdik és visszaparancsolták az ebeket. Utálom ezt a fajta kutyát, ez egy kissebb testű volt mint a labrador, nagy fejű és nagy pofáju, csurgott a nyála, és habzott a szája. Hirtelen a Caminósokra gondoltam, akik a kutyákkal rémiszgettek, hát..... nem alaptalan. Mikor elmult a veszély, már csak nevettem a dolgon, nem maradt bennem semmi rossz érzés, úgy gondolom ez is egy tanitás volt számomra. Készüljek fel az úton ilyen esetekre is, ne féljek, ha a kutya azt látja, hogy az ember fél, támad. Ráadásul ketten voltak, igy bátrabak is. Azt éreztem, ez volt a beavatásom az Út előtt. Most már igazi zarándok vagyok. Indulhatok.
" Hogy sikerrel járj, hihetetlen állhatossággal és hatalmas akarattal kell rendelkezned, "Kiiszom az óceánt is - mondja az állhatatos lélek. - Akaratomtól hegyek porladnak szét."
Legyen ilyen erőd, ilyen akaratod, dolgozz keménye, és eléred a célt."

"Vivekananda"

Hát elérkezett az indulás napja! aug. 25.

El-Caminó
33 nap a csillagok útján

Az Út és Én


2008.08.25 hétfő utazás
1 nap.kedd.

St. Jean Pied-de-Port- Roncesvallas

Budapestről repülőgéppel mentünk Barcelonáig. Zsuzsa és Cseperke. a két Nagyi az útitársaim. Miután leszálltunk a repülőről, taxival mentünk a vonatállomásig, ahol 8 órás éjszakai vonatozás után reggel 5.30 órakor megérkeztünk Pamplonába. El kellett döntenünk mi legyen, innen induljunk, vagy tovább menjünk St. Jean Pied de Portba. Ez a francia határnál, Pamplonához kb. 65 km, itt kezdődik a Caminó. Azt hiszem kicsit nyomással voltam a Nagyikra, taxiba szálltunk és irány SJPD. Iszonyú kacskaringós úton, végig lefelé mentünk, pitymallott, de már látszottak a hegyek. Most éreztem át először, mire is vállalkoztam. Megérkeztünk. 86 eurót kért a taxis. Nagyon kedves, hangulatos kicsi település. A városka még aludt, csak a zarándokok keltek korán,8 óra magasságába jártunk. Megkerestük a zarándokhivatalt, kiváltottuk a zarándok igazolványunkat, feltűztük a kagylót a zsákunkra. Megvettük magunknak a napi élelmet, vizet és nekivágtunk a Pireneusoknak. A kagylójelzések, meg a sárga nyilak, vezettek bennünket. Kiértünk a faluból, ráléptünk a Caminóra. Lemaradtam, néhány percre megálltam, imádkoztam. Kértem a Teremtőt, legyen velünk az Úton, vigyázza lépteinket.

Felfelé mentünk, neki a hegyeknek. Rövidesen fantasztikus táj fogadott bennünket. A nap kisütött, bárányfelhők úsztak az égen és minden csupa virág. Elmúlt a sürgető érzés, ami indulás előtt bennem bizsergett, átvette helyét a derű, az öröm. A táj szépsége lenyűgözött. Az Út kezdett erősen emelkedni, gyakran megálltunk, ha csak néhány percre is, hogy szippantsunk egy nagyot a Pireneusok oxigéndús levegőjéből, no és persze csodálni az előttünk elterülő, hegyeket-völgyeket. Nem tudtam betelni szépségükkel. Huntto, az első állomás, az első pecsét a credentiálunkba. Nagyon finom kávét ittunk, hozzá pirítós, dzsem. Következett Orisson. Itt megebédeltünk, sonkás, sajtos meleg szendvicset, hozzá finom, francia vörösbort. Jól esett. Fantasztikus kilátás nyílt az aubergue (ami persze full tele volt) nyitott teraszáról a szívet-lelket gyönyörködtető tájra. Körülöttünk a Fakókeselyűk hatalmas szárnyaikkal, (amely úgy láttam kb. 3 mét
ert is, meghaladja) egészen leereszkedtek, majd nyílsebesen a hegyek fölé szálltak. Szeretteimre gondoltam, szememben könnyek gyűltek, az öröm könnyei. Szívem telve örömmel, hálával, köszönettel, hogy meghívott engem a Teremtő erre az Útra. Végig lakatlan területen mentünk, csak az útjelzők vezettek, a sárga nyilak. Itt találkoztunk az első magyarokkal, Aliz, Ottó, és Gáborral. Nagyon örültünk egymásnak, együtt mentünk tovább, vidáman, könnyedén. Már 1060 méter magasságban jártunk, a nap elbujt, átvette helyét a köd. Hamarosan elértünk a Mária kegyhelyre. Itt meggyújtottam a gyertyát, amit Petrusztól kaptam és magamban imát mormoltam, Szűz Mária segítségét kérve, vigyázzon ránk, vezesse lépteinket.

A ködbe burkolózott hegyek látványa, a virágok a hegyoldalon, a legelésző birkanyáj, tehén, lovak, vadlovak látványa, az Úton az első kereszt, az Út izgalma, nem tudom szavakba önteni érzéseimet. Kevés rá a szó. Átléptük a határkövet. Navarra tartományába érkeztünk. A köd tovább kísért, amint ereszkedtünk lefelé Roncesvallas hegyein. Hatalmas, csodálatos bükkerdők, a vízmosás, a hegyi patak volt útitársunk. Mire leértünk a völgybe, újra sütött a nap. Nagyon fáradtak voltunk, sajgott a vállam a hátizsák súlya alatt. Beérve Roncesvallasba egy kis patakon kellett keresztülmenni, a vize kristálytiszta és jéghideg, Ottó keresztül is ment rajta, csak úgy cipőstül, mi inkább a hidat választottuk, este 7 óra magasságában járt az idő. Szállásunk a templom melletti apátság zarándokszállása, ami 104 férőhelyes, tágas, tiszta, jól felszerelt, tisztálkodási lehetőség, internet. Annak ellenére, hogy tömegszállás, jól éreztük magunkat. Vacsorázni a szomszéd bárba, lehetett, ahol együtt vacsoráztunk a magyarokkal. Vidám jókedvű este volt, zarándok menüt ettünk, hozzá finom spanyol vörösbort ittunk. Este 10-kor villanyoltás, gyönyörű zene ringatott álomba.

Megtett út: 27 km.


2008.08.27. szerda.
2. nap.

Roncesvalles-Larrasoana

Reggel újra kellemes zenére ébredtünk, meghitt és jókedvű ébredés volt. Jó érzés volt még kicsit az ágyba hallgatni a szép egyházi zenét. Sötétbe indultunk, kellett a fejlámpa. A svédek mentek előttünk, kicsit bizonytalanul keresve a sötétben az utat. Az első nap nehézsége még bennünk volt. Bár a mai nap könnyebbnek tűnt, mégis nagyon nehéznek bizonyult, Sokat mentünk föl-le. A meredek köves lejtők erősen igénybevettek lábizmainkat. A kiálló kövek rendkívül megnehezítik utunkat. Csak nagyon óvatosan, lassan haladunk lefelé. Cseperke lassabban tud jönni, így mi alkalmazkodunk hozzá. A nap erősen tűz, Zsuzsa talált nekem egy szalmakalapot. Erro folyó mellett, ahol kis patakot képezett a folyó, csoportos zarándok pihi volt, no és persze lábáztatás. A nap jólesően sütött a megfáradt zarándokokra, akiknek áldás volt ez a kis patakocska. Talán egy órát is elidőztünk, jókedvűen nevetgélve, beszélgetve. A táj ma szelídebb, és csodálatos. Árnyékos erdei utakon mentünk tovább, az Arga folyó völgyeit csodálva. Zubiri csodás kis város, megpihentünk, lábat masszíroztunk, felfedeztem az első apró vízhólyagot a lábamon, valószínű, hogy nedves volt a lábam, nem száradt meg még eléggé, amikor a zoknit felhúztam az előző pihinél. A magyarokkal ma is találkoztunk, de ők gyorsabb tempóba mennek nálunk, hiszen fiatalok, tele energiával. Nagyon szép virágos, kicsi falvakon mentünk át. Mindenütt virág, virág. Larrasoanaba önkormányzati a szállásunk, 52 férőhely két szobába. Normális fürdés, mosás lehetőséggel. A vállam-lekezeltem, nagyon fáj, a hátizsákomba, mintha súlyos kövek lennének. A lábam viszont meglepően jól bírja. Mivel konyha nem volt, vacsorázni mentünk, és a másnapi élelmet is megvettük. Lacitól most kaptam a hírt, hogy meghalt Karcsi, kedves jó barátunk. Nagyon mélyen megrendített és befelé nyeltem a könnyeim. Megnéztük a kis várost, este misére készültünk, vártuk, hogy kinyisson a templom, hisz ki volt írva, hogy este 7-kor mise lesz. De a pap nem érkezett meg. Oda jött hozzánk egy francia, akik csoportosan jöttek és misére vártak. Kérdezte, milyen nemzetiségűek vagyunk, bemutatkozott, hogy ő pap és maradjuk, mert ő megtartja a misét. Nagyon felkészültek, hoztak virágot, a templom előtt álló kicsi téren, a hatalmas kőből, percek alatt oltár lett, nagyon szép misét celebrált, áldozás is volt. Mise végén mi a három magyar hangosan elmondtuk a miatyánkot, amit a franciák csöndben hallgattak végig. Végül is megkaptuk, amit vártunk. Hálát mondtam a Teremtőnek érte. Lefekvés előtt a Nagyikkal átbeszéltük az utat. Én gyötrődtem, fájt a Karcsi halála, egyedül szerettem volna lenni, azon a ponton voltam, szólok a Nagyiknak.

Megtett út: 27.7 km.


2008.08.28. csütörtök.
3. nap.

Larassoana-Pamplona-Cizur Menor

Reggel elsőként a Zitukától kapott lelki muníciót vettem elő. Minden napra volt egy. Mai idézetem a szeretetről szólt. Tudtam, ez nekem szól. Ne légy önző, ez az Út a Te utad igaz, de Cseperkének kell a segítség. Előtte tudtam csak meg, hogy volt neki egy szivkatéter műtétje. Az is csoda, hogy merte vállalni az Utat és nagyon bátor volt. Igyekezet is, de mivel az első napok őt talán jobban megviselték, lassabban jött, mint mi. Együtt indultunk. Induláskor, odajött hozzám egy katalán lány, mondta, hogy a kalap, ami a fejemen van az övé volt, elhagyta. Boldogan adtam neki vissza, aminek nagyon örült. Elől mentem, mivel csak nekem volt fejlámpám. Mire megvilágosodott, bennem is megérett a gondolat, menj hátul és vedd fel Te, a Cseperke ritmusát. Sikerült. Örültem neki, bár nagyon vágytam az egyedüllétre. Szinte egész nap hátul mentem, a lelkembe béke és szeretet költözött. Kaptam jutalmul az erdő gyümölcseiből, finom érett szamócát. A falvakba gyönyörködöm, csodálatos volt Trinidad de Arre. Középkori hídjával, a házak, kagylók a falakon, és virágok, virágok….. az Arga folyó végigkísért a mai napon. Pamplona csodálatos. A katedrális, a városközpont, zarándokhíd, a fák a parkok, virágok. Megnéztük a látnivalókat, és úgy döntöttünk elmegyünk szállásra Cizur Menorig. Hatalmas park, csodálatos fákkal, virágokkal. Nem bántuk meg, kicsi ékszerdoboz. Egyszerű temploma békét, nyugalmat adott a lelkemnek. Meghallgattuk az esti misét. Nagyon sok helybéli részt vett egy hétköznapi misén. A spanyol nők, jólöltözöttek, ápoltak, sokat adnak magukra, frizurájuk mindig, mintha akkor jöttek volna ki a fodrásztól. Mise után én egyedül sétáltam, majd leültem a templom lépcsőre, megcsodáltam a naplementét, szeretteimre gondoltam. Karcsira, akinek a lelke már nincs közöttünk. Egyedül voltam, folytak a könnyeim, most nem kellett visszafojtanom.

Megtett út: 23 km.


2008.08.29. péntek.
4. nap.

Cizur Menor- Puente de la Reina

Reggel újra fejlámpával indultunk, amikor már nem volt szükség rá levettem, de olyan szerencsétlenül, hogy kiesett a kezemből és szétesett, az elemek elgurultak, egyet nem találtam meg, így használhatatlanná vált.
A mai napunk csodaszép volt! Már a reggel, egy fantasztikus napfelkeltével ajándékozott meg. Találkoztunk Mónikával, a kanadai lánnyal, aki velünk egykorú, (56 éves) egyedül járja az Utat. Nagyon kedves vidám teremtés, fáj a térde, rajta a térdvédő. Cizur Menortól az Út felfelé visz, fantasztikus szélturbinákat látsz, mielőtt átkelsz Pardon nevű hegy Alto de Perdón nevű hágóján. Ez magasságban 790 méter. Nagyon kemény szakasz. A gerincen egy ivókút vár, aminek nagyon megható a legendája. Mely szerint a középkori zarándok majd meghalt a szomjúságtól, amikor odaért a kúthoz, ami akkor még nem volt kút. A zarándokruhába öltözött ördög, csak akkor mutatja meg neki a forrást, ha megtagadja Istent. A haldokló zarándok ezt visszautasította, ekkor Szent Jakab megjelent a szomjazó zarándoknak és megmutatta a forrást, kagylóból megitatta. Jó volt itt megpihenni és elrévedni a történeten. Felérve megcsodáltuk a középkori zarándokok öntöttvasba zárt történetét, ahogy fenn a hegycsúcson szembeszegülnek a nyugati széllel, állják az idők vasfogát. Innen még utoljára láthattuk Pamplona városát és a Pireneusok hegyeit. Csodálatos természetvédelmi tájakon vezetett utunk. Lefelé jövet az Út kőkemény. A legördülő kövek a lábad alatt, nagy vörös kövek, kövek, kövek, mindenütt, hatalmasak. A zarándokút a hegy gerincén lefelé, mandulás kertek mellett vezet. Itt megpihentünk egy kicsit. Ekkor ért a sokk.!! Velünk szembe az Úton visszafelé egy középkori vászonruhába (- vaj- és barna színű, vászonzsákja fekete) ruhába öltözött férfi jött velünk szembe. Köszönt nekünk, Buen Caminó! Tekintete, mint a parázs, haja, szakálla, elképesztő volt a hasonlóság! Mi ledermedtünk, mindhárman egyszerre mondtuk ki: Jézus! Percekig csak némán álltunk. Mindhárman tudtuk, hogy csak egy zarándok volt, de az érzés, ami bennünk volt, leírhatatlan. Ez az élmény meghatározó volt a napunkra, de azt hiszem az Utunkra is.
Óbanosba egy ünnepség közepébe értünk, a spanyolok valamit ünnepeltek. Csupa fehér, piros ruhába öltözött ember, a férfiak sokan feketébe, piros kendővel a nyakukba. Szívesen maradtunk volna még egy kicsit bámulva az ünnepüket, a vidámságukat, jókedvüket. De mennünk kellett, tovább. Már erősen tűzött a nap és sehol egy árnyék, szomjasak is voltunk. Végigcsemegéztük a szederbokrokat. Ma úgy látom Zsuzsa türelmetlen. Végre beértünk Puente de la Reinaba. Az első alberguebe, megszálltunk, hullafáradtak voltunk. A szállás jó, de kaja csak este 7-kor. Ezt nem bírjuk ki, így miután megnéztük a látnivalókat a szupermarketbe bevásároltunk, bőséges vacsink volt, utána egy liter sört megittunk Zsuzsával.

Megtett út: 22 km.


.

2008.08.30. szombat
5. nap.
Puente la Reina- Estella (Navarra)

Sötétben indultunk ki a városból, illetve csak indultunk volna, este nem néztük, meg merre kell menni. Kicsit csámborogtunk, a nyilakat nem találtuk. Végül jött egy autó, megállítottam, és megkérdeztem, merre a Caminó? Nagyon rendes volt, visszatolatott, megállt és megmutatta. Csodálatos középkori híd vezetett ki a városból, de ez jellemző szinte minden régi hídjukra a spanyoloknak. Ilyen volt a Ria Saldo is. Földjeik műveltek, gondozottak, és ott az öntözőcsatorna mindenütt. Embereket ritkán látni, dolgozni, nem is tudom, mikor művelik a földeket. Ciraugua, fantasztikus szép kicsi település. Itt kávéztunk. Elmondani nem is lehet, ezt látni kell a falvakban a nyugalom, a békesség a csend, a kedves segítőkész emberek. Ahogy rádkösszönnek, vagy éppen viszonozzák a köszönésed, jó utat kívánnak neked… No és a virágok…. Mindenütt virágok….csodálatos terek, játszótereik EU-s szabvány szerint. Villatuerta: tudom, hogy leírásaimban számtalanszor használtam már ezt a kifejezést, a híd, a város, a nyugalom a szépség, tisztaság, békesség. A híd alatt újra lábáztatás, sok ismerős zarándok üdvözölte itt egymást. Újra találkoztunk Mónikával. Úgy öleltük át egymást, mint régi jó ismerősök. A magyarokkal is találkoztunk. Estellaba érve találkoztunk a másik 2 magyarral Noaval és Sándorral is. Egy szálláson aludtunk. A város tele régi középkori templomokkal, egyik szebb, mint a másik. Nem tudunk betelni a város szépségével, nyugalmával. Hozzánk, Magyarországra is jó volna egy kicsit átplántálni ebből a nyugalomból, békéből, derűből. Kaját vettünk, nagyon éhesek voltunk már, megvacsiztunk és söröztünk. A szálláson újra összefutottunk magyarokkal, a kaposvári Lajossal, Gabival és a fiával. Vidám esténk volt, jó szállásunk, és nyugodt éjszakánk.


Megtett út: 21 km


2008.08.31. vasárnap
6. nap
Estella-Los Arcos

Ma reggel 5. 30- kor keltünk, lenn az ebédlőben égtek a gyertyák és terített asztal várt. Reggeliztünk és 6 órakor indultunk. Nagyon készültünk erre a napra, hisz tudtuk, közel van az Irache híres borkútja. Alig mentünk pár km-t már ott is voltunk a borkútnál. Ha nincs ott a magyar Sándor, talán el is megyünk mellette, hisz még sötét volt. Szerencsére ott volt! A kút bora nagyon finom, mivel reggelizve indultunk el, jól is esett néhány korty bor. Zsuzsa és én egy 2 dl-nyit vettünk is a vizesflakonunkba, hogy később jól jön. Ma mindhárman szokatlanul csendesek voltunk. De ez a csend jólesett és nem volt zavaró, ellenkezőleg. Az Utunk szelíd tájakon vitt végig, Egyetlen magasabb emelkedő az Alto Monjadin, az is csak 600 méter magas. Úgy látszik Cseperke teljesen megedződött az elmúlt napokban, nagyon jól bírja már a tempót. Zsuzsa és Cseperke nagyon jól egymásra találtak, egy hullámhosszon vannak. Ennek nagyon örülök, így újra éled bennem, hogy Ők mostmár teljes biztonsággal végig tudják járni az Utat. Ha úgy döntök, hogy egyedül folytatom, ami nagyon érett bennem, nem kell, hogy lelkiismeret furdalásom legyen miattuk. Az úton végig, sehol egy település, csak szelíd dombok, szőlők, gyümölcsösek. A szőlők gyönyörűek, és olyan szépen műveltek! 1 órakor már Los Arcosba voltunk. Az Isaac Santiago zarándokszálláson szálltunk meg. Én szívesen tovább mentem volna még a következő szállásra, de a lányok nem akartak tovább menni. Lezuhanyoztunk, megettük a maradék kajánkat, pihiztünk, délután megnéztük a várost. Gyönyörű volt. XII-XIII. sz.-i templomaik egyszerűen csodálatosak. A templomkert, a keringő, a szökőkutak! Megmaradt minden az eredeti formában. Az emberek mások itt, mint nálunk. Békések, nyugodtak, kedvesek. Misén voltunk a Santa Maria templomba. Mise végén a papáldást adott a zarándokokra és kaptunk tőle egy Szent Jakab emléklapot. Érdekes módon, itt mégsem éreztem semmi meghatódást, nem jött az érzés, amit vártam. Petrusz rád, Dukát Csillára, B.Orsira Rebekára Terikére, Sándorra és a többi zarándokra gondoltam, akikkel Dányon együtt voltunk. Ott miért kaptam, és itt miért nem??? A templom monumentális…. díszes, tele arannyal. A város kicsi, egyszerű, de a templomaik….. !!!
Vacsoránk finom volt, hozzá barna sört ittunk.

Megtett út: 22 km.


2008009.01. hétfő.
7. nap.
Los Arcos- Lograno. (La Rioja)

Újra korán indultunk, de katalán lányokat nehéz megelőzni, megint előttünk vannak. Új elemeket vettem a fejlámpámba. Be akartam kapcsolni, sikertelen. Valószínű, úgy tettem a zsákomba, hogy a bekapcsoló benyomódott, teljesen lemerült. Szerencsére Cseperkének is volt használható lámpája. 5.30 órakor indultunk. Fantasztikusak voltak a csillagok, erőt adtak, éreztem az energiát, ami feltölt. A mai napot a szülőfalumban élő-és holt szeretteimért gyalogoltam. A csillagokra néztem, szüleimre, a mamára, papára, Öcsémre gondoltam. Bízom benne, hogy a Teremtő meghallja imámat. Szívem megtelt szeretettel és a csillagok fényesebben ragyogtak. Sansol gyönyörű kicsi település. Ma nehéz az út, 28 km vár ránk. Vianába érve a sárga nyilak a templomba vezettek, ami hívogatón nyitva állt. Imádkoztam, és hálát adtam a Teremtőnek, meghallgatott, biztos voltam benne. Sírva gyújtottam meg a gyertyákat, Mamáért, Papáért, Adrienért, Gyuláért. Soha nem érzett hálával telt meg a szívem. Éreztem, nem vagyok egyedül. Az érzések, vele együtt a könnyek úgy törtek elő lelkemből, mint a hegyről lezúduló hegyi patak. Hagytam, had zuhogjon, jólesett kisírni magam. A lányok kicsit furcsán néztek rám, de nem kérdeztek semmit, én sem mondtam semmit. Nem akartam belső érzéseimet megosztani senkivel, csak a Teremtővel. Csodálatos tájakon mentünk ma is. Találkoztunk a kedves kanadai Mónikával. Nehéz utunk volt, 28 km van mögöttünk. Tömegszálláson vagyunk, de elég jól ellátott. Tiszta, rendezett, szép kis belső udvarral. Bevásároltunk, finom vacsorát készítettünk, tojást, kolbászt, salátát és sört ittunk. A magyarokkal újra találkoztunk a szálláson, Lajossal, Gabival és a fiával. Jót beszélgettünk, jó érzés újra találkozni velük, megosztani gondolatainkat az Útról. Vacsora után még elértük a misét. Pecsétet is kaptunk. Csodálatosak a templomok, a falvakból mindenütt messze kiemelkednek, a harangok különösen szépek. Nehéz, de szép napunk volt. A holnapi sem lesz könnyű, megnéztük a másnapi utunkat, 29 km.


Megtett út: 28 km.


2008.09.02. kedd
8. nap.
Lograno-Nájera


Logranoból kijövet gyönyörű természetvédelmi parkon jöttünk át. Csodálatos napfelkeltét láttunk ismét. A tóban kacsák és mindenféle madarak. Jó volt nézni a békés nyugalmas tájat. Utána kövek, kövek, kövek, nagy vörös kövek. Bizony a lábat ezek nagyon igénybe veszik. Éreztük is, gyakrabban meg kellett állni, pihenni. A táj csodálatos, szelíd dombok, ligetek, gyönyörűen megművelt szőlők. Már érik a szőlő és finom. Navarette, Ventosa, szép kis falvak. Nájerába újra egy tömegszálláson aludtunk, ami szűk, levegőtlen, a bakancsok bűze átjárta a szobát, az ágyak kényelmetlenek, agyon süppedtek. A katalán lányok fogták a zsákukat és tovább mentek. Legszívesebben elmentem volna Azofráig én is, ami 5 km csupán. Peregrinó menüt vacsoráztunk, majd sétáltunk egy kicsit. Nehéz napunk volt. A zarándokok itt hangosak voltak, egyáltalán nem éreztem, azt hogy zarándokok között vagyok, inkább hangos, bulizós turisták, között éreztem magam. A magyarokkal este megint találkoztunk Sándor, Noa, Lajos és Gabi a fiával. De ma ez sem segített, nagyon rosszul éreztem magam a bőrömbe. Kimentem a szállás elé, egy padra ültem, bőgtem. Beszéltem a kislányommal, ő vigasztalt, bátorított. Anya menj egyedül, ha úgy jobb neked! Éjszaka rosszul és keveset aludtam. Reggel Lajos elköszönt tőlünk, ma egy hosszabb távot megy. Szívesen elköszöntem volna én is a Nagyiktól, egyedül mentem volna.

Megtett út: 29.5 km.


2008.09.03.szerda.
9. nap.
Nájera-Santo Domingo de Calzada-Granón

Reggel megbeszéltük a Nagyikkal, hogy próbáljuk elkerülni a tömegszállásokat a nagyvárosokban. Továbbmegyünk néhány kilométerrel Santo Domingotól. Az út újra köves és egyhangú. Azofra gyönyörű kicsi falu, nagyon sajnáltam, hogy a tegnap este nem tettem meg azt az 5 km-t. A katalán lányok itt aludtak, és azt mondták szuper! Már nagyon érett bennem az egyedüllét iránti vágy. Az Úton találkoztunk a kicsi koreaival, Ő egy 71 éves kedves, idős úr, aki nagyon jól bírta az utat. Többször találkoztunk már az alberguekben, mindig széles vigyorral üdvözölt bennünket. Csepi jól megértette magát vele. Cukkolta is a Zsuzsa, szebb lovagot is nézhetett volna ki magának! Santa Domingón keresztülmentünk, megnéztük a nevezetességeket. Granónba a Keresztelő Szent János templomban szálltunk meg. A templom éppen restaurálás alatt volt. Az alvás ugyan matracokon, fenn a padlástérben van, (aki járt itt, emlékszik rá) de maga a zarándokszállás egyszerű, hangulatos. Este mise, a fiatal pap mise után kicsi kúriájába hívott bennünket és áldással bocsátott el. Közös vacsora, borivás (olyan vékonycsőrű kancsóból, úgy, hogy a vége nem érhet a szádhoz), vidámak a zarándokok és kedvesek, figyelmesek egymással. Vacsorára makaróni, sült zöldségek, és kevés rizses hús, ami szerintem másnapról maradt, de jóízű és birkahúsból volt. Desszertnek nagyon finom zöldbelű dinnye. Vacsora után közös ima, fenn a templom kupolájában, ami persze nem kötelező. A lányok fáradtak voltak, lefeküdtek, így én egyedül vettem részt. Csak a gyertyák égtek, nagyon meghitt, mindenki a maga nyelvén imádkozott, majd közös, halk ének, hogy a fáradt zarándokokat ne zavarjuk. Meghitt, szép esténk volt. Nagyon jól aludtam, szívemben hálával a Teremtőnek.

Megtett út: 26 km.


2008.09.04. csütörtök.
10. nap.
Granón-Santa Domingo-Beloradó-Villafranca

6-kor keltünk. Keresztül mentünk a kis településeken, egészen Beloradoig a főút mellett gyalogoltunk. Elég zavaró volt a nagy forgalom. Szerencsére nem volt nagy meleg. Búzatáblák mindenütt, illetve learatott búzatáblák, végtelen mezők, dombok, hegyekkel körbeölelve. Belorado kedves hely. Azt említettem, már a spanyoloknak csodálatos templomaik vannak. Legtöbb megmaradt épségben, eredeti formájában a XII-XVI. századból. Olyanok, mint egy hatalmas erődítmény, sokszor azt a célt is szolgálta, védelmet nyújtott a helyi és környék lakosságának. A XVI.sz.-i Santa Maria templomba elmélyültünk, van egy csodálatos oltárkép. Santiago Matamoros és a zarándok képével. A templom mögött látni lehetett még a római kori vár romjait, körbe volt kerítve. A város szélén szintén már csak romokban, a valamikori zarándokkórház. Már Burgos tartományban érkeztünk. Itt találkoztunk egy magyar lánnyal a tiszaujvárosi Veronikával. Egyedül ment, csak néhány szót váltottunk, nem akart velünk maradni. Tosantostól már elborult az ég és eleredt az eső. Elő az esőkabát, nekem elég volt a vizhatatlan széldzseki is, de a Nagyik esőkabátba bújtak. A levegő is lehűlt. Epinosán albergue-t hirdettek, gondoltuk megnézzük. Már maga a falu is inkább hasonlított egy kihalt falura, nem sok bizodalmunk volt a szállást illetően sem, mégis bekopogtunk. Zord képű öreg spanyol jött elő, kopogásunkra. Az ajtó el volt zárva faráccsal, belátni nem tudtunk, az egész kicsi ház ütött-kopott Kérdeztük, mibe kerül, 14 euró mondta. Kértük, hadd nézzük meg belülről, erre nagyon begurult, becsukta az orrunk előtt a rácsos, kiskaput és azt mondta: Buen Camino 4 km-re a következő albergue! Jót nevettünk, és meg is könnyebbültünk, nem szívesen maradtam volna itt. Meg aztán így eljutottunk oda, ahova eredetileg is terveztük, Villarancaba. Itt a szállás kicsi, de tiszta, rendes. Sajnos a zaj elég nagy, mivel közvetlenül a szállás előtt megy el a közút. Nem volt rossz a mai napunk, mégis egyre jobban érzem a belső sürgetést, menj egyedül!

Megtett út: 29 km.


2008.09.05. péntek
11. nap
Villafranca- St.Juan De Ortega- Villafria (Burgos elővárosa)

Már reggel iszonyú szél volt, meleg pulcsit, széldzsekit és kendőt kellett venni. Nehéz szakaszunk volt ma. Emelkedő, köves lejtő, szél. Kicsi csendes falvakon mentünk keresztül. Atapuerca csinos kis település. Az első ősembert itt találták. Meg akartuk nézni a múzeumot, de zárva volt még, várni meg nem akartunk. Végig erdőn vezetett az utunk, illetve egy csodaszép nemzeti parkon át. Ortega előtt a keresztnél megálltunk, pihentünk egy kicsit. Valahogy ma nagyon fáradtnak éreztük magunkat, szinte vánszorogtunk. A vállam nagyon fájt, húzta a zsák. Orbenajába újra pihentünk, a bárban én finom salátát ettem. Az eső esett, fujt a szél mikor Villafriaba értünk, egyikkőnknek sem volt sok kedve tovább menni, Burgos még 7 km-re volt. Veronikát utolértük, de Ő tovább ment. 52 euróért megszálltunk egy panzióba. Eszméletlen jól esett a meleg zuhany, a fürdőkád, a háromágyas szoba luxusnak tűnt most, senki nem horkolt mellettünk, csak magunk voltunk. Lementünk a kis panzió bárjába vacsorázni, finom. jóízű volt, valami sült hús krumplival, zöldséggel, jól esett. Végre egyszer igazán jól aludtam.

Megtett út 30 km.


2008.09.06. szombat
12.nap.
Villafria-Burgos- Hornilos de Camino


Reggel csak 7 órakor keltünk, nyugisan elkészültünk. A bárba csak kávét ittunk, és kekszet ettünk, vagyis csak én, a Nagyik csak kávét. Nekem a gyógyszerem miatt mindig kellett ennem és ezt be is tartottam. Esőbe indultunk el. Burgosig végig esett. Azt hittem soha sem érünk be Burgosba,, iszonyu nagy a zaj, a forgalom. Végre beértünk a városba., Szép a város, szépek a kirakatok a templomok, a katedrális, hatalmas és lenyűgöző. Egy kis bárba ebédeltünk, közel a katedrálishoz, polipot és salátát ettünk. Bevásároltunk, mivel szombat van, kell, hogy legyen nálunk elegendő élelem. 1 óra körül volt mire a városból kiértünk. A nap lassan kisütött, mi mégis csak lassan vánszorogtunk. Fájt a vállam és a lábam is, nagyon fáradtak voltunk. A mezetta nekem tetszett, a búzamezők, a dombok. Annyi templomot láttam már, hogy azt sem tudom melyik, hol volt. Nagyon hasonló stílusban épültek. A falakon, a fő oltáron mindenütt a megfeszített Krisztus. Sokat gondolok szeretteimre. A mezettán Tarjadosnál apácákkal, találkoztunk. Kedvesen köszöntek, próbáltak velünk beszélgetni, Cseperke kevés angol tudása ilyenkor jól jött. Kérdezték, nem vagyunk-e éhesek? Nem sokat értettünk abból, amit mondtak, de a kedvesség, szemükben a csillogás, mindent elmondott. Jó volt velük találkozni, Melegség költözött a szívembe. Az utunk során sokszor megyek előre, vagy maradok hátul, hogy magamra, belső érzéseimre figyeljek. Ilyenkor vagyok önmagam.

Megtett út: 25 km


2008.09.07. Vasárnap
13.nap
Hornillos- del Caminó-Castrojeriz-Itero de la Vega


Reggel már dübörgött bennem a vágy, itt az idő, indulj egyedül! Kicsit előre mentem, a mai nap fájó emlékeket hozott elő lelkembe. 18 éve, hogy meghalt az Apám. Néhány héttel utána, Anyám. Milyen régen volt és mégis, minden apró részlet élesen előttem lebeg. Tudtam, a döntésem végleges. A lányoktól kurtán, furcsán, röviden búcsúztam. Nem magyarázkodtam, és nem is akartam. Éreztem, hogy mondani kellett volna még valamit a Nagyiknak, de nem tudtam. Könnyeimet nyelve, mentem előre az Úton. Egy zsemleszínű kedves aranyos, kutya, sokáig kísért. Körülöttem a learatott búzamezők, szép volt a látvány, bár sokan kopárnak írják le ezt a szakaszt. Mintha kő esett volna le a szívemről, olyan könnyedén mentem. Érdekes módon a könnyeket nagy nyugalom, békesség és mosoly váltotta fel. Örültem, boldognak és szabadnak éreztem magam. Ezt csak fokozta a búzatarlók látványa, hiába alföldi lány vagyok, a természet szeretete a véremben van, a kopár búzatartó is a lelkemhez szól. San Antón utáni keresztnél imádkoztam, és újra melegséget éreztem szívem körül. Szép a XI. századi templom. Castrojeriz látványa, amikor beérkezel, nem mindennapi. Ahogy eléd tárul, fantasztikus élményt nyújt, a gyönyörűséges, római-gót hagyatékokkal bíró kicsi álmos város, úgy érzed, a középkorba vagy. Gondolkodtam, megálljak, vagy menjek-e tovább. Tovább mentem. A városvégi kis bárba betértem, hogy eszem valamit. Kérdeztem, van-e salátájuk, mondták, üljek le, jött a feleség, hozott nekem levest, bab volt hússal, szerintem birka. Finom volt és nagyon jól esett. Mióta az Utat járom ez az első levesem. Utána hozott, finom fehérhúsú halat salátával. Kedves köpcös spanyol, kérdezte, milyen nemzetiségű vagyok? Mondtam, magyar, erre rámutatott a magyar zászlóra a sarokban, amit eddig észre sem vettem. Jól esett a kedvesség, az étellel együtt a könnyeimet is nyeltem Rég éreztem ennyi figyelmességet. Desszertnek joghurtot kértem, gondoltam jó lesz vacsira. Mivel nagyon időben voltam, előttem az Altó Monstelare 900 méter magasságban, éreztem, az étel erőt adott, meg tudom tenni. Elég meredeknek tűnt fel-és le is, de nekivágtam. Többször meg-meg-álltam, csodás volt a városka visszanézve is. Lefelémenet, utolértem egy német zarándokfiút, alig bírta húzni a lábát, a térde nagyon be volt dagadva. A cipónyi kövek között, lassan bukdácsolt. Odaadtam neki az egyik botomat. Hálásan csillogott a szeme, megköszönte. A lejtő végén megpihentem, addigra a fiú is odaért, visszaadta a botomat és újra megköszönte, csak egymásra néztünk és értettük mit jelentett neki ez a bot most. Még néhány kilométert mentem, elértem Itero de la Vega határáig, tudtam, hogy itt van az Ermita de San. Nicolás kolostor. Időben érkeztem én voltam a 12-dik, az utolsó ágy az enyém. Kinn a padon kicsit várni kellett, mert csak 4 órakor nyitott. Ekkor ért oda a fiú. A hospitál, mondta, sajnos már nincs hely, sétáljon még néhány km-t. a következő szállásig. A fiú mutatta, hogy nagyon fáj a lába, nem bír már menni. Megsajnáltam, mondtam, a hospitálnak, maradjon a fiú, én jobban meg tudom tenni még azt a néhány kilométert. Jött az olasz pap, a hospitál, elmagyarázta neki a szituációt, hogy én megyek el a fiú helyett. Átölelt, és bevezetett, adott egy ágyat, fönn a karzaton volt 3 ágy, ahol a két hospitál és egy vendégágy volt, azt adta nekem. A kolostor a 12.században épült és a XIII. századtól a mai napig az olasz papok kezelésében van. Világítás gyertyaláng volt, mint egy menedékhely, ahol biztonságban éreztem magam. Csodálatos volt a mai napom, hálát adtam a Teremtőnek és éreztem, még nincs vége. Írtam a lányoknak sms-t, néhány kedves mondatot, hogy ne haragudjanak, amiért elhagytam őket. Kurta udvarias sok szerencsét, a válasz. Nem baj, nincs bennem semmi más csak szeretet irányukban. Megértem őket, helyükben én sem tudom mi lett, volna a reakcióm. A vacsora előtt két olasz pap megmosta a zarándokok lábát és áldást adott ránk. Az oltárnál gyújtottam meg a gyertyákat, amit Zitukától kaptam, hálát adva és megköszönve a mai csodálatos napot, mondtam el imámat. Segítettem a terítésnél egy kis koreai lánnyal együtt, akivel egymás mellett aludtunk fenn. Ő is zarándok, de néhány hétre beállt hospitálnak. Jókedvű, jó hangulatú, meghitt vacsora volt. Tészta, saláta hallal és dinnye, hasonlót már a másik kolostorba ettünk a lányokkal. Finom volt. Az asztalterítő fehér papírból volt, erre rajzoltunk egymásnak, és a szótárt használtam segítségül. Nagyokat nevettünk, amikor sikerült megértenünk, mit akar mondani a másik. Ez az este nagyon sokat adott nekem. Fáradtan, de nagyon boldogan, aludtam el

Megtett út: 31 km.


2008.09.08.hétfő
14.nap
Itero de Vega- Frómista-Villasirga- (Villacezár de Sirga)

Reggeli után elköszöntünk, az olasz pap kikísért a Caminóra, magára öltötte kis barna palástját, imát mondott és megáldott, hogy egészségben érjem el Santiagót. Könnyekkel a szememben, boldogan indultam az Útra. Jó tempóban mentem, vidám volt a lelkem és szabad. Élveztem az Utat, bár kopár kicsit sivár, teljesen sík terepen vezetett Utam. Itt találkoztam egy kedves svéd öregúrral, szintén zarándok volt, de visszafelé jött, kicsi batyuval a hátán. Kérte írjam be a nevem és nemzetiségem a füzetébe. Puszival búcsúztunk Buen Caminót kívánva egymásnak. Fantasztikus jól éreztem magam a bőrömben. Beértem Palencia tartományba. Frómistában ittam egy finom narancslét. Itt volt az ausztrál lány, aki szintén egyedül ment, már előzőleg találkoztunk. Ó viszont bort ivott, most is nevetett, mint mindig. Egy falubéli spanyol odajött, mondta vendégei, vagyunk. Megköszöntük és elfogadtuk, jó kedvem itt már nevetésre váltott. Utolért a német pár is, akivel később is sokat találkoztunk. Tovább menve, találkoztam Annával és a kedves koreai lánnyal, Villasirgaba újra egy szobában aludtunk a Santa Maria egyházi szálláson. A szobák 8 személyesek voltak és viszonylag kényelmesek. Itt tapasztaltam, hogy a zuhanyból csak hidegvíz folyik, míg a németek mondták, dobjak be 1 eurót és máris van melegvíz. Magyarázott nekem valamit a hospitál, de csak most értettem meg. Következő meglepetés: sem telefonálni, sem sms-t küldeni nem tudok. Valami történt a telefonommal. Nem estem kétségbe, a szállás előtt egy utcai telefonfülke, előttem épp egy spanyol lány telefonált. Innen telefonáltam haza, hogy a férjem, családom ne aggódjon. Nézzenek utána mi a gond. Hát lemerültem, kártyás a mobilom, kevés volt a pénz rajta. Feltöltötték. A peregnino vacsora finom volt. Fáradt vagyok nagyon, de jól érzem magam. Leültem a templom lépcsőjére (tele volt zarándokokkal) sütött a nap, mindenki írta a kis jegyzeteit, itta a sörét, üdítőjét, vagy éppen kezelte fájós lábait. Jól aludtam, a német horkolását már nem is hallottam.

Megtett út: 30 km


2008.09.09.kedd
15. nap.
Villasirga - Carrión-de los Cobdes -Terradillos de Templarios


Reggel vihar volt, esőben indultam. Elbúcsúztam Annától és a koreai kislánytól. Nagyon kemény út volt, igaz sík terep, de kőkemény. 17 km- egyenes szakasz! Sehol egy település. Az eső 10 óra körül elállt, lassan előbujt a nap. Örültem, amikor egy jelzés azt mutatta: 7 km-re bár! Caldedilla de la Cuezaba érve kolbászt ettem mustárral, és sört ittam. Fantasztikus mennyire örültem neki. Pihentem kicsit, erőm visszatért elindultam. Ledigosnál sokan megálltak, én is gondolkodtam, de aztán mégis továbbmentem az 5 km-re lévő Terradillos de Templariosig. Autópályán kellett átmennem, a jelzések elég hiányosak voltak, rossz irányba indultam, de néhány méter után megállt mellettem egy személygépkocsi, mondta nem jó fele, megyek, megmutatta a helyes irányt. Köszönöm. Olyan jó érzés, hogy figyelnek a zarándokokra! Mindig megkapom a segítséget, amikor arra szükségem van. A magyar Veronikával találkoztam az úton. Kicsit beszélgettünk, ő még tovább ment San Nicolasig. Fantasztikus kitartás és hit van benne. Tisztelem érte. Én is sokat egyedül mentem ma, de nem érzem magam magányosnak, ellenkezőleg. A szállásom jó, kényelmes és végre nem tömegszállás. A vacsora a szokásos menü, saláta, (nekem nagyon ízlik a salátájuk.) hal, sült krumpli, desszertnek joghurtot kérek, reggelre jó egy kis keksszel. Fáradt vagyok, az ágyam kényelmes és egyedül vagyok, igaz 10 euró, de megéri, mert senki sem horkol körülöttem, ja és a szobához zuhanyzó is van!

Megtett út: 32 km


2008.09.10. szerda
16. nap
Terradillos de Templarios- Sahagún - El Burgo Ranero

Reggel vidáman ébredtem, megreggeliztem és indultam. Tudtam ma is nehéz út vár rám. Moratinos és San Nicolas kedves kis települések. Az Út sík terepen, folyamatos emelkedővel visz felfelé. .Sahagún viszont nagyon szép városka, tele történelemmel. Elég sokat időztem a városba. Vettem gyógyszert, vazelint a fájós lábamra, fogkrémet és tusfürdőt is, a hazai most fogyott el. Azt hiszem már nincs olyan lábujjam, amelyiken nincs hólyag. Gondoltam Calzada de Cotoban megebédelek, nem így történt. Ahogy át akartam menni a hídon, az autópályán, egy francia lány mondja, ne arra menjek, ő tud egy rövidebb utat, az alternatív szakaszt. Menjek én is arra. Valóban rövidebb volt, a gond csak az, hogy lakott település csak 12 km-re volt, így ebédelni csak akkor tudtam, amikor elértem Bercianos Real Caminot. A rendes út 26,8 km lett volna, ebből így az alternatív úton 31 km lett. Viszont végre finom csirkét ebédeltem 2 óra magasságában, hozzá fehérbort ittam. Jól fejbe is vágott, 1 órát pihennem kellett és csak utána indultam, még 7 km volt hátra a szállásig. El Burgo Raneroban 7 eurót fizettem egy magánszállásért, mivel a zarándokszállás tele volt. A bár tulajdonosa mondta, ő tud adni szállást. Örültem neki nagyon, hisz hulla fáradt voltam. La Laguna a szálló neve. Egyszerű, 24 férőhelyes szoba, nagy légtérrel, mosdó, zuhanyzó rendes, és aminek nagyon örültem, tágas szép kert, pihenőágyakkal. Egyedül voltam, utánam jöttek a németek, akikkel már többször egy szálláson aludtunk, 2 lány és egy fiú. A közértbe találkoztam a 13. magyarral, a T. Zsuzsával. Ő aug. 25-én kezdte az utat Pamplonába, de gondja volt a lábával és közben pihennie kellett. Nem volt bőbeszédű, így elköszöntünk egymástól. Nehéz, de szép volt a mai napom is.


Megtett út: 31 km.


2008.09.11. csütörtök
17.nap
El Burgo – Mansilla de las Mulas- Villarente.

Reggel jókedvűen és kipihenten ébredtem 7 óra körül. A németek vidámak, mindig fütyörésznek. Rendbe tettem magam, reggeliztem, megettem az előre elkészített szedvicsemet, joghurtot és elindultam. Csodás napfelkeltét láttam megint. Éreztem, ma is szép lesz a napom. Az egyenes szakasz hossza ma csak 9,5 km. az alternatív úton. Köves úton haladtam, amint megpillantottam a kicsi siklót a lábam előtt. Olyan 70-80 cm. Lehetett, ártatlan kis jószág. 1 óra múlva már keményen tűzött a nap, vetkőznöm kellett. Ahogy letettem a hátizsákom, nem vettem észre, hogy a vizem (valószínű rosszul tettem rá a kupakot) szinte teljesen kifolyt. Hogy vigasztalódjak felbontottam a mára szóló lelki muníciómat. Kinyitottam, Zorán dala volt benne: „Hogy értsd, egy pohár víz mit ér, ahhoz hőség kell, ahhoz sivatag kell. Hogy lásd egy napod mennyit ér, néha látnod kell, az élet hogyan fogy e! ” Szíven ütött. Ez nekem szólt. 10 km víz nélkül, és perzsel a nap. Mostmár én is tudom mit jelent egy pohár víz a sivatagban. Ekkor jött egy sms-em Petrusztól. Kedves bátorító. Hitet, erőt adott nekem. Semmi gond, ott a gyümölcs, egy őszibarack és egy kivi a zsákodba, pótolja a vizet. Boldog voltam és hálás a Teremtőnek. Az Úton már annyiszor megtapasztaltam a segítséget, az apró kis csodákat, hogy nem vagyok egyedül! Vidáman mentem tovább. Reliegos előtt ütött kopott kis ház állt, amiben bár működött, ott ittam vizet és még kávét is Újból hálát, rebegtem, megtöltöttem a vizesflakonom, jókedvűen folytattam utamat. A táj egyre színesebb, a mezeta is megszépült. Mire Mansilla de las Mulasba értem, megint esett. Bementem egy bárba, ittam egy narancslevet, felvettem az esőkabátom és mentem tovább. Még csak 1 óra volt, gondoltam pár km-t még ráhúzok. Villarentenél találkoztam Veronikával. Ő természetesen, megint tovább ment Én úgy éreztem pihentetnem, kell a lábam, nem hajt a tatár. Megálltam, szállást kerestem. Azt hiszem jól választottam, a szállás kellemes. Szép kertje van, pihenőágyakkal. Az étkező, derűs, kedves. A kandallóban, vacsoránál lobogott a tűz, jólesik a melege, nemcsak a testemet, a lelkemet is melegíti. T. Zsuzsával itt is összefutottunk, köszönés, hogy vagy szintig. Még sehol ilyen finom salátát, no és ennyit nem kaptam a menübe! Ízletes volt a vacsora és jól esett. A sörtől álmos lettem, holnap nehéz napom lesz. Holnap várom León csodáit!

Megtett út: 30 km.


2008.09.12.péntek
18.nap
Villarente-Leon- La Virgen del Camino-Varverde


Hűvös volt a reggel, meleg pulcsi, széldzseki elő. A boton, fázott a kezem. 15 km-re voltam Leóntól. 10 óra magasságába beértem León elővárosába. Hosszú, kegyetlen út volt. Az autópálya mellett elkerítve egy keskeny sáv a zarándokoknak. A kerítésen végig keresztek! A kereszteknél mindig összeszurul a szívem. Mennyi könny, mennyi fájdalom, hány ezer lépés, hány lélek van mögötte! Láttam magyar szalagot is a keresztre kötve. Nem tagadom sírtam ezen a szakaszon. Végre beértem Leónba. Gyönyörű szökőkutjai, rendezett parkjai, szemet, lelket gyönyörködtet. A katedrális! Érezni rajta a történelmet. Kb. 3 órás nézelődés után, elhagytam a várost, bár Leónban annyi gyönyörűséges látnivaló van, hogy napok kellenének, hogy végignézd. Ugyanolyan lelketlen út vezetett ki a városból, mint befelé jövet. Azt hittem soha nem lesz vége az ipartelepeknek és az autók zajának. La Virgen del Caminoba olyan 3 óra magasságában, megebédeltem. Finom volt, mint mindig az ebéd. A bor erőt adott, megpihentem és tovább indultam. San Miguelig terveztem, hogy elmegyek, de Valverdenél megálltam. Előttem egy kis mézeskalács házikó hívogatott. Benyitottam, mint a mesében, csakhogy itt, vén banya helyett, csodálatos kedves, mosolygós házaspár nyitott ajtót. Éreztem a szeretetet, ami a szemükben csillogott. Az egész házból áradt a harmónia. Mindenütt természetes fa, fonott kosárkák teli gyümölccsel, virággal, zöldségekkel. 12 ágy, mosdó, zuhanyzó, rend, tisztaság. Utánam pár perc múlva jöttek a spanyolok, 4 hölgy, vidámak, hangosak. Mária, Ana, Pillar, Aszter. Pillanatok alatt egy hullámhosszon voltunk. A Zakarias, a férj bort hozott, megmutatta a kertjét, állatait, aranyos kutyus és cica. Lezuhanyoztunk, Pillán a háziasszony látta, hogy fáj a lábam, hozott alovera növényt a kertjéből, megmasszírozta a lábam. Megkérdezte, készít vacsorát, elfogadjuk-e? Köszönettel vettük. Vacsora előtt, megkértek én mondjam az imát. Egyszerű étkek a kertből. Zöldségleves, sült paprika, züldségek, sült krumpli, tükörtojás, finom kenyér, bor. Megmutatták a felsőházat is, amiben ők laktak. Zakariás ács és asztalosmester, ez látszik a lakáson is. Minden bútort ő készített. Büszkén mutatta meg a mesterlevelét. Elmondták, ők is végigjárták a Caminót. Gyermekük nincs, életüket úgy rendezték be, hogy segítsék a zarándokokat. Sokáig beszélgettünk, nekem szótárral mutatták, mit mondanak, meg sok mindent meg is értettem. Beengedtek az életükbe, nem idegenek voltunk, barátok és összekötött bennünket a Caminó és a szeretet. Könnyek csillogtak mindannyiunk szemében lefekvés előtti búcsúzáskor.

Megtett km: 27 km.


2008-09.13.szombat
19 nap
Valverde- Hospital de Órbigó

Reggeli után Pillán a kapuig kísért. Sírva köszöntem meg neki azt a szeretetet, amit adott nekem. Ő nevetett, fülig húzta a száját, örül, hogy jól éreztem magam nála. Annyit kért Santiagóba imádkozzak értük. Megígértem neki. Nem volt nehéz. Széles mosolyt húzott arcomra, letörölte könnyeimet, átölelt, és Buen Caminót kívánt. A spanyol lányok még ejtőztek, tőluk is öleléssel vettem búcsút Könnyedén és vidáman lépkedtem, annyi lelki muníciót kaptam ezektől, a kedves emberektől, hogy csordultig telt a szívem. Az alternatív úton mentem tovább, település nincs ezen az úton. Pihenni álltam meg. A szederbokrok karnyújtásnyira kínálták érett gyümölcsüket, elfogadtam és megköszöntem nekik. Szinte egész úton egyedül jöttem, mégis jól éreztem magam, a természet és a Teremtő velem voltak. Sokat gondolok szeretteimre. Egy kicsi patak végig kísért az úton, Pihenéskor meg is mostam a lábam. Ma kevesebbet megyek, tudom kímélni, kell a lábam. Santiagó még messze van! Lassan jönnek a hegyek, már látni őket. Hospital de Órbigó nagyon szép, kedves hangulatos 13. századi történelmi település. Sok a zöld, rendezet utak, parkok, a település maga a béke, a nyugalom. A hídja, az valami csodás. A könyv szerint Spanyolország egyik leghosszabb és legrégibb középkori hídja a 13. században épült és a legenda szerint Orbigó fölött átvisz a becsület útjára. Szívembe lopta magát azonnal. A szállásom egyházi szállás, nem túl kényelmes szobákkal, benne 16 ágy, szűk és levegőtlen. A kert azonban ellensúlyozta a szobák zártságát. Az idő szép volt, tusolás után napozni lehetett a kertbe, ahol asztalok mellett kint is lehetett vacsorázni. Mindenütt virágok. A falakon festmények. Krisztus kereszt áll a kert egyik szögletében, virágokkal körbeölelve. Az udvari kertbe bejövet, almakosár, gyümölcs a zarándokoknak. Megható látvány. Szomszédba a templom. Szép misét hallgattam és elmélyültem a csöndben. Érdekes, sokat gondolok a lányokra, de nem hiányoznak. Mise után még újra végigmentem a hídon, nem tudtam betelni a kicsi város szépségével, hazafelé vettem egy kis sütit, fincsi volt. Sajnos aludni nem sokat aludtam. Egy kövér spanyol zarándokhölgy mellettem úgy horkolt, hogy a szűk szoba renget, a másik oldalon és a sarokba két másik kontra is vele horkolt. Nem voltam még csak mérges sem, szegények, sajnáltam őket, no meg persze magunkat is, hisz alig tudtam valamit aludni. De azért szép napom volt.

Megtett út: 22km.


2008.09.14 vasárnap
20.nap
Hospital de Órbigó- Astorga - Santa Catalina


7 körül indultam reggel. Nem is tudtunk volna aludni, a kövér spanyol nő korán ébredt és villanyt kapcsolt, csörömpölt szegény az edényeivel. Elbúcsúztam a szívemnek oly kedves Hospital de Órbigótól, hűvös volt a reggel. Majdnem fáztam. A települést hamar elhagytam, csak néhányan jöttek előttem és utánam is alig. Az Utam szép tájakon, ligeteken visz keresztül, igaz a nagy vörös kövek a lábam alatt soha nem fogynak el. Átmentem egy kicsi falun, vasárnap van és alszik még a falu, szinte lakatlannak tűnt, egy teremtett lélekkel sem találkoztam. A faluból kiérve néhány kilométert mehettem, előttem egy kereszt magasodott. Megálltam, imádkoztam és megpihentem alatta. Alig léptem el néhány métert a kereszttől megpillantottam alattam elterülő kicsi falut San Justo de la Vegat. Fantasztikus volt a látvány és ekkor megszólaltak a falu harangjai. Nem tudom szavakba önteni, mit éreztem! Tudom, hogy csak óra volt, azért szólaltak meg a harangok, de én mégis úgy éreztem nekem, szólnak, engem köszöntenek és biztos voltam benne, imám meghallgattatott. Ezek a harangok nem kongtak, hanem zenéltek! Hosszan, csodálatosan és sokáig! Sírtam. Az öröm és a hála könnyei folytak végig arcomon. Innen már csak egy óra járásnyira volt Astorga. Élveztem az út minden lépését, fák, ligetek, csönd, béke, nyugalom és körülöttem Astorga hegyei. Az előbbi jelenet megismétlődött, amikor megpillantottam Astorgát. A harangok újra szóltak! Persze a könnyeim ismét eleredtek, hagytam, hadd folyanak. Könnyeimbe fürösztöm a lelkem, hogy megtisztuljon Santiagóig!
Astorga csodás város. Sokáig időztem, bámultam szépségét, ódon falait, a katedrálist, templomait, parkjait. Átjöttem a római kapun, majd elhagytam a kedves várost. Eljöttem, Hospitál de San Juan rezedencia mellett, ahol Assisi Szent Ferenc is megszállt. Tisztelettel megálltam egy percre az emléktábla előtt. A múlt és jelen kavargott bennem. László atyától annyit hallottam erről, nagyszerű szentről. Murias de Rechivaldoba ebédeltem. Igaz már 3 óra körül volt az idő. A kerti teraszra ültem. Kedves idősebb hölgy kérdezte, mit ennék, Mondtam levest. Hozott egy tál leveset, zöldség és krumpli meg hús, olyan raguleves féle. Jóízű birkahús volt benne (alföldi lányként megismerem a birka jellegzetes ízét).
Utána csirkét kértem, hozott rántott csirkemellt, valami érdekes sült zöldséggel, amit viszont nem ismertem, és krumplit. Desszertnek gyümölcssalátát szerettem volna, mondta, nincs, de behívott a konyhába, megmutatta, a desszerteket. Válasszak, mondta. Adott egy kis kanalat, kóstoljam meg őket. Rámutattam egy tálra, amibe valami fehér volt, megkóstoltam, tejberizs. Nagyon megörültem neki. Szórt rá nekem néhány szem málnát, aminek szintén örültem. Ittam hozzá sört. Fantasztikus ebédem volt. Megkérdezte a hölgy izlett-e? Mondtam, szi, és puszit dobtam, annak jeléül, hogy maximálisan elégedett vagyok. Akkor elmondta, hogy ez mármint a tejberizs, nem tehéntejből, (nem bú,) hanem (bee) birkatejből van és a levesbe is birkahús (bee) volt. Nagyot nevettem. 8 eurót fizettem. Kértem, had vigyek egy szelet kenyeret, mert nem volt a zsákomba kenyér, mivel vasárnap volt, nem voltam benne biztos, hogy találok üzletet, ami nyitva lesz. Hozott egy hatalmas szeletet, becsomagolta és nem engedte kifizetni. Isten áldjon!, Buen Caminót kívánva, nevetve búcsúzott. Határtalanul boldog voltam. A mai napomat bearanyozta ez az egyszerű spanyol asszony, Justó és Astorga harangjai.
Santa Catalinába önkormányzati szállást kaptam. 5 euró. Szép tágas, konyhája nincs, de van egy bár a közelbe, ahol olcsón lehet enni. (igaz engem már nem érint, tele a hasam.). Végigsétáltam a kedves kicsi falun, nagyon romos és kicsit kihaltnak is tűnt. Nem tudom milyen, lehet itt az élet. Megkopott öreg falak, mi lehet mögötte. A kapuk zárva. A ház előtt azonban mindenütt szép autók állnak. Azt láttam, hogy a spanyolok tudnak élni. Minden bárba ott vannak a nők és a férfiak egyaránt. Borozgatnak, sörözgetnek, vidámak. Nem láttam egyetlen részeg embert sem. Sakkoznak, kártyáznak. No és a templomokban is ott vannak, szépen, csinosan jól fésülten. Kicsi egyszerű templom, betértem imára. Megköszönve mindazt a sok szépet és jót, amit ma is kaptam az Úttól. Majd elsétáltam a falu széli is parkban, megnéztem másnap, merre vezet a nyíl. Csönd és nyugalom vesz körül. A Nagyik is itt vannak valahol mögöttem. Vajon mi van velük? A családommal is beszéltem, minden oké otthon. Jó tudni, hogy én nyugodtam járhatom az Utamat, a férjem mindenben helytáll otthon. Köszönöm neki. Már nincs 300 km és Santiagóba vagyok. Ma először kicsit honvágyam van a családom után.

Megtett út: 25 km.


2008.09.15.hétfő
21 nap
Santa Catalina- Rabanal del Camino - Riego de Ambrós

Reggel sötétben indultam, megnéztem, este merre vezet az út. Ragyogtak a csillagok és világított a telehold. Imádom a hajnalt, a holdat és a csillagokat! Éreztem erőt, meritek a természetből, feltöltődtem. Tudtam ma szép napom lesz. Körülvettek a fák, a bokros ligetek, fantasztikus érzés volt. Sem előttem, sem utánam senki, órákig egyedül jöttem. Megint azt éreztem, nem vagyok egyedül, hárman vagyunk, a természet, a Teremtő, meg én és körbeöleltek Rabana hegyei. Rabanát elhagyva Foncebadon, elhagyott falun jöttem keresztül. Útközben szedtem egy csokor erika virágot, amely az út szélén mindenütt sárga, lila árnyalatokban pompázik. Akkor még nem tudtam, miért. Máskor is gyakran szedtem virágot az út széléről. Kiértem a tisztásra és már ott várt rám a hatalmas vaskereszt. (Kicsit később számítottam rá!) Már tudtam, miért szedtem a virágcsokrot. Összekötöttem egy Krisztus képpel, amire a kedvenc bibliai idézetemet írtam „Én vagyok az Út, az igazság és az élet!” Ezt mondta a Fiú. Uram, alázatosan megköszönöm Neked, hogy elhívtál az Útra, csak remélni merem, hogy a Te Utadat járom! Imádkoztam, és sírva hagytam el a pihenőhelyet. Ma csodálatos Utam volt, igaz a lábam alatt sohasem fogynak el a vörös, szürke kövek, amelyek néha cipónyi nagyságúak. Aceboba találkoztam a németekkel, akikkel korábban a La Laguna szálláson aludtunk. Az egyházi szálláson nem volt hely, csak matrac. Az is jó lett volna, ha nem látom meg a kövér spanyol nőt, aki úgy horkolt,Orbigóban, hogy rengtek a falak. Nem bántam az 5 eurót, amit befizettem, vettem a zsákom és elmentem még 3,5 km-re lévő Riego de Ambrósig. Itt jó volt a szállás és nem volt zsúfolt. Sms-t váltottunk a Nagyikkal, itt vannak mögöttem, nem túl messze tőlem. Örülök, hogy eljöttem Aceboból. Vacsorázni mentem, finom volt és ízletes volt. Fáradt voltam, gyorsan elnyomott az álom.

Megtett út:30 km.


2008.09.16.kedd
22.nap
Riego de Ambrós – Molinaseca – Ponferrada - Cacabelos

Nagyon jól aludtam. Frissen, jókedvűen ébredtem. Reggel 6.15-kor indultam. Este megnéztem az utat, ugyanúgy kövesút, mint amerre bejöttem. Molinaseca 6 km. Mire megvirrad, ott leszek, végig lefelé visz az út, nem lesz gond. Elindultam. A telehold ma is ragyogott a csillagokkal egyetembe. Csodálatos volt a hajnal, nagyon kellemes langyos a levegő. Lámpa sem kellett, világosan láttam a faluból kivezető nyilat, merre kell mennem. A nyíl a kövesútra vezetett, ahogyan ezt vártam is. Ám alig mentem néhány száz métert, azt láttam, hogy a nyíl levezet a földútra, be az erdőbe. Nem ijedtem meg, sőt örültem. Fantasztikus érzés volt, körülöttem mélység és hegyek, én egy keskeny ösvényen teljesen egyűdül. Olyan nyugalom és béke járt át, olyan melegséget éreztem és végtelen boldogságot, hálát a Teremtőnek. hogy megismertem ezt az érzést. Azt tudtam, ha Molinasecaba el akarok jutni, először le kell mennem a hegy völgyébe, merthogy itt vezetett az út, majd körbejárva a hegyet, a másik hegy gerincén végig fölfelé, így érve át a hegyen. Mikor néhány percre megálltam, hogy pihenjek pár percet, és hogy megcsodáljam a tájat, amelyet a világító teliholdnál tisztán láttam, egy pillanatra megrémültem. Alattam szédítő mélység, mellettem a hatalmas hegy, és én a keskeny, kövekkel tele ösvényen állok! Elég egy rossz lépés! Mégis, határtalan volt bennem a nyugalom. Sohasem gondoltam, hogy ez az Út ilyen és ennyi érzést hoz ki belőlem. Sírtam és nevettem egyszerre. A bokorból nyuszi ugrált elő, kicsi madarak mocorogtak, de annyira korán volt még, hogy inkább visszabújtak. Majdnem 2 órát mentem ebben a felfokozott érzelmi állapotban. Mire kiértem a hegyből már szürkült. Megköszöntem a Teremtőnek, hogy vigyázta lépteim, a holdnak, hogy világított nekem. Ha ezután teliholdat látom, mindig erre a hajnalra fogok emlékezni. Innen már könnyű léptekkel értem be Milinasecaba, ahol finom kávét ittam és megreggeliztem az első bárba. 5 km megtétele után már Ponferradaba voltam. Megcsodáltam a templomos lovagok várát, elidőztem az ódon falak előtt, ámultam templomai szépségét. Leültem a vár előtti, bár teraszán ittam egy narancslét, miközben a templomos lovagokra gondoltam, vajon ők mit gondolnának ma rólunk, a XXI. Század zarándokairól? Ponferradat elhagyva csöndes kis falvakon jöttem keresztül, újra egy voltam a természettel, csönd béke, nyugalom és a hegyek öleltek körbe újra. Camponarayaba ebédeltem, imádom a salátájukat, finom fehér halat, rizst és sütit is ettem ami olyan fagyi féle volt inkább. Szelíd szőlőskerteken jöttem keresztül, az egyik szélén tábla: Santiagó 195 km! Hangos Hurrá törtem fel belőlem! Cacabelos: önkormányzati szállás, faházas, 2 ágyas, egy német nővel aludtam egy szobáva. Este templomba mentem, egyszerű és csodálatos, ugyanakkor nagyon megható. Minden templomukban ott a megfeszített Krisztus. Ma különösen szívembe markolt ez a kép. Újra és újra hálát adok a Teremtőnek, amiért meghívott az Útra, és itt van velem, vigyázza lépteim! Szeretteimre gondolok, melegség tölti el szívem, már hiányoznak! De még dolgom van, még nincs vége az Útnak, és nekem végig kell járnom. Kérem a Teremtőt, adjon nekem erőt, vigyázzon rám, hogy ezt megtehessem.

Megtett út: 30 km.


2008.09.17. szerda
23.nap.
Cacabelos- Villafranca del Bierzó - La Faba


Úgy 6.30 körül indultam reggel. Egy francia fiú ment előttem, neki volt lámpája, az enyém kiégett. Ha bizonytalan voltam az útirányt illetően kora hajnalba, mert a spanyoloknál a 6.30, az hajnal, ha volt rá alkalmam csatlakoztam – látótávolságban- ahhoz, akinek lámpája volt. Csodás, enyhe volt a reggel, szelíd szőlősökön mentünk keresztül. Egy útkereszteződésnél utolértem a fiút, aki bizonytalanul topogott, merre menjen, jelzés nem volt. Én is nézegettem, végül megláttam, hogy a fiú a jelzésen áll. Mindketten hangos hahotába törtünk ki, vidáman mentem tovább. A táj szépsége elvarázsolt, hegyek, völgyek, szőlők között vezetett az út. Megálltam reggelizni, az este előre elkészített szendvicset ettem meg. A szőlő meg kínálta csodás fürtjeit. A mai út is keménynek ígérkezett. Itt már újra jöttek a hegyek, 1000 méter fölé emelkedtek. Beértem Villafranca del Bierzoba. Ittam egy kávét, a francia fiúval együtt kávéztunk és indultunk ki a városból, de neki gyorsabb volt a tempója, hamar elhagyott. A falvak itt is barátságosak, 11 óra körül a bárban salátát ettem, sört ittam és pihentem 1 órácskát. Villafrancatól egészen La Fabáig végigkísért egy csörgedező kis hegyi patak. Néha halkan, majd ahol a hegyről lecsorogva a forrással találkozott, hangos csobogásával jelzett nekem, „hogy itt vagyok veled”! Mintha énekelt volna. Jóleső érzéssel pihentem meg a patak partján. Szívesen időztem volna, de mennem kellett. Az út vége, tudtam, hogy kőkemény. Úgy éreztem a mai az egyik legszebb – a sok szép közül- legkeményebb napom. Kicsi falun mentem át, a templom nyitva volt, bementem. Jólesett a csönd, jól éreztem magam itt, távol a város zajától. A templom előtti padon öreg házaspár békésen üldögélt, élvezték a délutáni napsugarakat. Arra jöttem ki a templomból, hogy valaki iszonyúan kiabál. Egy öregasszony, olyan szipirtyóféle rikácsolt, a két öreggel volt valami gondja. Azok szótlanul felálltak és bementek a templomba. Furcsa volt, szieszta idején ez a rikácsolás, megzavarta békés lelkemet. A La Fababa vezető földúton, ami tele cipónyi nagyságú vörös kövekkel, majd ki köptem a tüdőmet. 3 angol lány utolért, velük is látásból ismertük egymást, mutatták, mély légzés, kifújás. A táj minden nehézségért kárpótolt. A magas helyek szelíd völgyeiben tehenek, lovak, birkanyáj legelészett. Nem győzök betelni a táj szépségével. Azt hiszem örökre szívembe zárom ezeket a csodás, vad hegyeket, szelíd völgyeket, a nagytőgyű teheneivel, lovaival és jámbor birkanyájával együtt. Egyházi szálláson vagyok, szinte még az erdőben a Szent András templommal egy udvarban, ami hatalmas kert, csodás kilátással, és a hegyek körbeölelnek. A zarándokszállás kicsi, kedves, konyhája is van, de nekem nem volt a zsákomba főznivaló, nem is volt szándékomba. Kérdeztem, hol vacsorázhatok, mondták, menjek végig az úton, forduljak jobbra, ott megtalálom a bárt. A tehenek akkor jöttek haza a mezőről, végig ott hagyták a nyomukat, átgázoltam a tehén szarokon és ott volt a bár. Bementem, öreg néni fogadott, rajtam kívül még senki nem volt. Mondtam vacsorázni, szeretnék. Hívta a fiút, valószínű unokája volt, olyan 18 év körüli, félig kamasz még. Kedvesen kérdezte, mit szeretnék? Mondta neki húst, ennék, sült krumplival, mivel salátájuk nem volt. Hozott nekem sört, majd nagy nyugisan kiment, kosárral a kezében, szerintem, akkor szedte fel a krumplit, de viszonylag hamar összedobta a vacsit, finom fokhagymás sült pecsenyét kaptam. Kértem hozzá paradicsomsalátát,, mondta nincs, de én erősködtem, hozzon valamit, erre megint kiment, a szomszédba volt zöldséges, valószínű onnan hozott egy nagy paradicsomot, felszeletelte, meglocsolta ecettel, olívaolajjal, széles vigyorral tette elém. Én szintén vigyorogva megköszöntem, puszit dobtam neki, magyarul mondva, no látod, tudsz te, ha akarsz! Elégedetten sétáltam haza a tehénszarokon át. A szálláson egy dán házaspár (olyan 70-73 évesek) mellett van az ágyam. Tündéri aranyosak, jártak már Budapesten. Este mise volt a templomba, illetve inkább jó hangulatú beszélgetés. A pap az első embernek megmosta a lábát, utána mindenki a mellette ülőnek. Nekem a dán hölgy mosta meg, én pedig a mellettem ülő koreai fiúnak. Mikor törültem a lábát, felnéztem rá, láttam könnyek, peregnek a szeméből, végigfolytak az arcán. Nagyon mély érzések szakadtak fel bennem ezen az estén. A mise végén kört formáltunk, a pap megáldott, hogy Santiagóig bírja a lábunk. Felszabadultan, boldogan egymás kezét fogva, magasba lendítve, nagy Buen Caminót kiáltottunk 3-szor egymásután. Nagyon szép estém volt, jól aludtam.

Megtett út: 30 km.


2008.09.18.csütörtök.
24. nap
La Faba- ’Ocebreiro-Triacastela


Reggel kényelmesen ébredtem, 7 óra körül. Reggeli, majd 8 óra magasságában indultam csak útnak. A dán házaspárral megöleltük egymást. O’ Cebreiróba 10 óra körül értem be. Nagyon nehéz út volt, 1200 méter magasság. Elértem a határkövet, már Galícia tartományba vagyok! A határkövön a magyar szalag! Megint folytak a könnyeim. A hegyek egész nap körbe öleltek. Egyedül mentem, mint napok óta annyiszor. Örültem neki, szeretem a magam társaságát, elég jó társalgónak bizony

Egyedül mentem, mint napok óta annyiszor. Örültem neki, szeretem a magam társaságát, elég jó társalgónak bizonyultam, meg vagyok magammal elégedve. Megvitatom a világ kis és nagy dolgait magamban. Az érzéseim tisztán, őszintén törtek fel bennem. Sokszor sírtam ma és sokat imádkoztam, de ezek a könnyek nem a szomorúság, hanem az öröm és hála könnyei. Az úton a füttyös németekkel találkoztam, széles vigyor, Buen Caminó Budapest! Kedves, romos falvakon vezetett az út, a falvakban jól elfért egymás mellett a tehénszar, és mellette 50 méterre a bár, csupán egy spárgával lekerítve. Felfelé kaptatva az úton, szembe jött velem egy birkanyáj. A gazdi, egy kutya és egy ló zárta a sort. A spanyol megállt velem beszélgetni, lefényképeztem, kihúzta magát. Buen Caminó kívánt Santiágóig. Egy csoport német turista zavarta meg lelkem békéjét, O’Cebreiróba hozta őket a busz, láttam őket kiszállni. Onnan gyalogoltak. Láttam a zarándokigazolványukat, még az első pecsét meg sem száradt rajtuk. Most újra itt vannak a hátam mögött. A szállás önkörmányzati, 7 euró. Nincs vele gondom. Tussolás, ruhamosás, teregetés, megyek a szobába, kit látok? Hát a kedves dán házaspár! Újra nagy, meleg ölelés. A szobák 10 ágyasak. Alól már nincs hely, Hanna pedig, csak lenn akart aludni. Mivel nehéz lett volna felmásznia a felső ágyra, odaadtam neki az enyémet. Én meg felmásztam. Összepuszilt. Szép napom volt.

Megtett út: 26 km.


2008.09.19.péntek
25.nap
Triacastela- Samos-Sarria

A dánokkal együtt indultam reggel. Gondolkodtam, merre menjek, mert az alternatív útvonal 6 km-rel rövidebb. Nekem a bokám miatt,(napok óta fáj) a rövidebb szakasz lett volna jobb. Ám Samos nagyon csábított. A dánok is mondták, ne hagyjam ki. Samos győzött. Legfeljebb lassabban, többet pihenve teszem meg az utat. Nem bántam meg. Megérte, Samos csodálatos! A Vár, a Benedek rendi kolostor! 4 euróért a spanyol vezető körbevezetett az egész kolostoron. Kár, hogy nem tudott magyarul, ha, ha.!! De megnéztem, mit irt az útikönyv, és sokat megértettem. 3 francia (akikkel látásból ismerjük egymást) és én voltunk, akik megnézhették belül a kolostort, fantasztikus élmény volt. A keringő csodálatos lehetett hajdanán, ma is az, a freskók végig a falon, Jézus kálváriáját ábrázolták. A templom felújítás alatt volt, de bemehettünk. Fényképezni belül nem szabadott. Nagyon boldog voltam, hogy láthattam Samos csodáit. Még mindig ugyanaz a kis hegyi patak kísért utamon, amely Villafrancánál mellém szegődött. Énekelt nekem, halkan, csöndesen, időnként gurgulázva, nevetve. Babits sorai jutottak eszembe: „Mindenik embernek a lelkében dal van, És a saját lelkét hallja minden dalban. És akinek szép lelkében az ének, az hallja a másik énekét is szépnek”! Én napok óta a kis hegyi patakok, folyók, hegyek énekét hallom. Ma a Földért gyalogolok. Olyan nehéz és csodaszép tájakon, hogy belesajdul a szívem. Öreg tölgyfák alatt megyek, vajon meddig élnek ezek a fák, mit láthattak, mit éltek át eddig? Vajon unokáink is járni fognak alatta, ők is járják majd ezt az utat? Vigyázunk-e rá, őrizzük-e az értékeinket nekik, unokáknak, hogy egyszer majd ők ugyanígy továbbadják az utat, az övéiknek. A galíciai táj festői. Sarriába értem. A szállás elég jó. 9 euró a menü. 3. 30 óra magasságban sikerült is megebédelnem. Levest, csirkét és gyümölcsöt is kaptam. Kicsit sokat költöttem ma, de nem bánom.

Megtett út: 26 km.


2008.09.20.szombat
26.nap
Sarria-Portomarin

Reggel mindent sűrű köd borított, csak 8 órakor indultam, így is rosszak voltak még a látási viszonyok. Öreg fák alatt vezetett utam, a pára lecsöpögött, mintha eláztam volna, úgy néztem ki egy óra múlva. Tíz körül felszakadt a köd, előbujt a nap. Kicsi elhagyott Szűz Mária kápolna elé értem. A könyv szerint a XII. században alapították itt a Szent Jakab rendet, amelyből mára romok sem maradtak. Ezt a kis kápolnát a zarándokok üzenőhelynek használják. Én is itt hagytam üzenetemet egy kis papírra írva. „Köszönöm Neked az Utat, én Istenem!” Azt látom, hogy fogynak a kilométerek! Elértem a 100. km.!!!!! Hurrá!!! Santiagó 100 km!!!!! Nagy volt az örömöm. A hegyek megszelídültek, csodás völgyek, rétek. Találkoztam egy kis kertes bárral. Kinn a kertbe iszom a sörömet, tehenek, birkák legelnek látótávolságra tőlem. Barátságos kutyák a lábam körül. Fantasztikus a látvány. Sokszor használtam már ezt a kifejezést, de nem elégszer ahhoz, hogy érzéseimet szavakba öntsem. A kertbe szól a spanyol zene, majd az Áve Maria csendül fel. Több spanyol fiatal, aki megpihent a bár kertjébe, a napernyők alatt, hangosan éneklik a dalt. Oly szívesen maradtam volna itt, láttam 6 euróért albergue is, van, de akkor holnapra marad nagyobb táv, az amúgy is sajgó bokámat nem akartam tovább erőltetni. Tudom, ha végig akarom járni az utat, figyelnem kell a testem jelzéseire. A bokám már régóra jelez, hogy lassabban, többet pihenjek. Valószínű, hogy azok a 30 km-ek, amelyeket előzőleg megtettem, sok volt a bokámnak, vagy csak egyszerűen a 700 km-t érzi. Talán ha Nagyik válaszoltak volna az sms-emre, ugyanis írtam nekik, és kérdeztem találkozunk-e Santiago előtt? Ha válaszoltak volna, itt megpihennék és Santiagó előtt ők is, beérnének engem. Nem válaszoltak. No mindegy. Beértem Portomarinba. A folyó, amin keresztül mentem, félelmetesen szép. Alig mertem lenézni, meg kellett kapaszkodnom és megállnom, ahhoz hogy lenézzek a folyó víztükrére. Tömegszálláson vagyok, igaz itt van konyha, de csupán 2 lábas, edény semmi, szóval jobbnak láttam elmenni vacsizni. A templom a szállás mellett van. Megnéztem, kicsit időztem, túl fáradt vagyok és a bokám is bedagadt. Szóval lefekszem, pihentetem a bokám. Pihizek csendesen, a szállás szinte teljesen üres, a zarándokok a városba nézelődnek, boroznak, szórakoznak. Megszólalnak a harangok, nem kongva, zenélve, úgy, mint Justó előtt. Misére hívtak, zenéltek folyamatosan, hívtak engem. Magamra kaptam a nadrágom és egy pulcsit, lementem a templomba. Olyan mélységes szeretet érzés, békesség volt bennem, ahogy a spanyol pap énekét hallgattam. Szép volt, Jól és mélyen aludtam.

Megtett út: 23 km.


2008.09.21. vasárnap
27.nap.
Portomarin- Palas de Rei

Nem akartam korán indulni, 7 órakor még sötét volt és köd is. Bevártam, míg a franciák indulnak, nekik volt lámpájuk, és előzőleg nem néztem meg a kifelé vezető utat. Kiértünk a városból, szép kis falvakon jöttem keresztül, a táj teljesen megszelídült, öreg tölgyesek, legelésző nyájak, újra csönd és nyugalom. Imádom ezt az állapotot. Portosnál arra gondoltam letérek a kitérő útra és megnézem a Szent Jakab rend lovagjainak temetkezési helyét. Ám az eső elkezdett esni, így letettem a tervemről. A bokám sem bánta. Már csak 68 km. Santiago. Olyan vagyok, mint egy kislány, aki számolja a napokat, hogy megkapja ajándékát. Vajon nekem ajándék lesz Santiago? Palas de Reiben a szállás 3 euró. Elmegy. Lehet, hogy valamelyik távot felezem, hogy pihenjen a bokám. Nagyon fáj, estére teljesen bedagad. Nehéz volt a mai szakasz is. Ma vettem Volterin krémet, az otthoni elfogyott A Nagyik nem válaszolnak, lehet, hogy ennyire haragszanak rám? Nem tudom. Viszont nagyon finomat ebédeltem még 4 előtt. Valószínű, ez már vacsora is volt. Sétáltam kicsit a városba, aztán úgy döntöttem pihenek.

Megtett út: 27 km.


2008.09.22.hétfő
28.nap
Palas de Rei- Ribadiso

Reggel esőben indultam, de szinte egész délelőtt szemerkélt. Örültem az első bárnak, ahol a forró kávémat megittam és meg is, reggeliztem. Dél körül már elállt az eső. Melidebe érve gondoltam megkóstolom a híres-nevezetes polipból készült ételüket. A polip roston volt sütve, kellemes csípősen fűszerezve, fatálon, kancsóba vörös, vagy fehérborral, ahogy kéred. Nem is gondoltam, hogy ilyen finom a polip. Kimondottan ízlett, és annyit adtak, alig bírtam megenni (igaz 10 euró, de ebben a bor is benne volt) Én jobban szeretem a fehérbort. Ha bort ittam, szívesebben választottam fehéret, ha nem volt örültem a sörnek is. Sőt délidőben gyakrabban ittam sört. Útközbe bementem egy kicsi templomba, ha tehetem, mindig bemegyek. Nagyon öreg kedves pap fogadott, megmutatta a templomot, igen egyszerű és nagyon meghitt. Nem sokat értettem belőle, csak a román stílust értettem, meg a szentképeket. Adni akart nekem pecsétet a zarándok igazolványomba, mondtam, köszönöm nem kérek, mert már nincs hely és Santiago még 2 nap! Mégis elkérte és irt bele néhány sort nekem. Búcsúzásnál áldásra emelte a kezét és átölelt, Buen Camino Santiagó-t kívánt. Kíváncsi vagyok, mit irt a zarándokigazolványomba. Kár, hogy nem tudok spanyolul! Most bánom is már, hogy az út előtt angol leckékkel vesződtem, a spanyol helyett. Ma már elértem az első aukalipszis erdőket. Szépek, illatosak. Egy levelet leszakítottam, olyan babér illata van. Útikönyvembe tettem és hazahozom. A bokám már nagyon fáj, imádkozom, hogy reggelre jobban legyen. hisz még 40 km. Santiago. Sokat énekelem az úton István dalát az adj békét uram, csak kicsit átköltöttem, adj erőt Uram! Vajon mi van a lányokkal? Hol járhatnak. Valahol biztosan itt a közelembe. Ribadisoban a szállás tömegszállás, igaz csak 3 euró. Zuhany és WC az udvar végén, hát nem nagy szám, de volt már rosszabb is. A táj szép, egy kis patakocska folyik mellette és hatalmas rét. Az idő hűvös, a ruháim nem hiszem, hogy megszáradnak. Majd útközbe a zsákomra kötöm.

Megtett út: 26 km.


2008.09.23.kedd
29.nap
Rei-Ribadisó-Arca do Pino

Reggel hideg volt, fel kellett melegen öltöznöm. A fűben csillogott a harmat. Úgy láttam nem lesz könnyű a mai szakasz sem, bár nem lesznek nagy magasságok. Reggelizni kb 10 km- után tudtam. Előbb nem volt bár. Finom tojásrántottás szendvicset ettem, és a kávé is nagyon jól esett. Reggelinél újra összefutottam a bárba az öreg dán házaspárral. Nagy volt az örömünk. Ma csak Santa Ireneig szerettem volna menni, de ott full tele volt a szállás, továbbmentem Arcaig. Nem nyerte meg különösen a tetszésem, de a körülötte a táj gyönyörű. Ma az erdők már alukalipszis fák voltak, szépek, de nekem kicsit idegenek. Szelíd mezőkön, birka, ló, kecske és tehéncsordák legelésztek. A teheneknek itt akkora tőgyük van, mint egy szakajtó kosár. Teljesen feketék, vagy fehér feketék. Arca előtt találkoztam a német fiúval, akivel a Sant Miguel kolostorba együtt szálltunk meg, akinek a botomat odaadtam. Már neki is volt botja. Széles mosollyal üdvözölt, látta hogy fáj a bokám. Még beszélt nekem, de nem igen értettem, majd elköszönt. Arca újra tömegszállás. Nem válogatok. 4 előtt sikerült ebédelnem. Valami finom levest ettem, tejszínes zöldségest, sült, vagy inkább grillezett csirkemell, a szokásos sült krumpli, és gyümölcssaláta. Még vásároltam a supermarketbe is, hogy holnapra legyen kajám. Ezek a spanyolok állandóan sziesztáznak, 5-ig ki sem nyitnak. Remélem holnap jobb idő lesz. Bár Rita, akivel ebédeltem, azt mondta eső lesz újra. Ma nem is mostam, a ruháim tegnap sem száradtak meg. Holnap rövidtávot megyek, majd mosok akkor. Muszáj pihentetnem a bokám, nagyon fáj. Itt ülök a padon a szupermarket előtt és várom, hogy kinyisson. Nem akarok még egyszer visszajönni. Gyönyörű hortenziák mindenhol. Gondoltam csinálok néhány fotót Gertinek róluk, ezek az ő kedvenc virágai a kék hortenziák. Most látom, hogy a közeli asztalnál áll a pesti T. Zsuzsa is. Az angolokkal nevetgél. Ugye milyen érdekes? Egy városból jöttünk. Csak intünk egymásnak, oszt annyi! Vajon Veronika merre jár, és Lajos, meg a többi magyar Sándor és Noa? Gábor, Aliz, Ottó, ők már biztosan célba értek. Élvezem a délutáni napsütést. Ezek már az őszi nap sugarai. Akár holnap is beérhetnék Santiagóba, de nem megyek. Inkább megállok Gozoba, és reggel besétálok Santiagóba. Miért ez a furcsa izgalom, ha Santiagóra gondolok? Mit várok, mit fog nekem jelenteni ez a város? Végre kinyitott az üzlet. Vettem néhány szükséges dolgot, visszasétáltam a szállásig, kicsit olvasgattam, készülök a holnapi napra.

Megtett út: 22 km.

2008.09.24.szerda
30.nap
Arca-Monte Gozo

Reggel nagyon kényelmesen indultam, hisz csak 16 km-t tervezek mára. A bokám, mintha kicsit jobb lenne, igaz többször megálltam pihenni. Gozo előtt egy békés birkanyáj legelészet a mezőn. Úgy éreztem, újra egy apró jelet kaptam, a birkák szelídsége legyen a lelkembe, amikor Santiagóba érek! Hirtelen megszűnt a feszültség, amit eddig éreztem, átvette helyét valami csöndes, szelíd nyugalom. Köszönöm Uram! Délbe már Gozoba voltam. A szállásra több mint egy órát kellett várni, míg kinyitott. Addig napoztam, néhány fotót készítettem a tájról, zarándok szobrokról. Itt volt egy idős német öregúr a Hans, akivel gyakran találkoztunk, barátságosan köszöntöttük egymást és beszélgettünk is, már amennyit tudtunk. A szállás 800 férőhely van a szobák 8 ágyasok. Lezuhanyoztam, kimostam, kiteregettem, utána elmentem ebédelni. A nap ragyogott, és a lépcső tetejéről láttam Santiagót. Határtalan öröm áradt szét lelkemben. Boldog voltam. Hát az ebéd is ajándék a szegény megfáradt zarándokoknak! Ropogós báránysült, hatalmas adag, kicsit fokhagymás, kicsit csípős. Mellé zöldborsó, sonka és bacon szalonnacsíkokkal, pici párolt sárgarépa, cékla. Sült krumpli, gyümölcs saláta. Ennyi finomságot és ilyen hatalmas mennyiséget egész út alatt nem láttam. Ebéd után vettem egy plédet, kivittem a rétre és lefeküdtem. A nap kellemesen sütött, körülöttem senki csak az angol lány, akivel tegnap este egy szálláson voltam és a mellettem lévő ágyon aludt. Láttam a sebeket a hátán, vállán, csípőjén. Most pihentünk. Mielőtt célba érünk, készülünk rá. Már elmúlt bennem a várakozás izgalma. Derű, öröm volt bennem és határtalan nyugalom. Hálát adok Neked Uram a mai napért!

Megtett út: 16 km.


2008.09.25.csütörtök
31. nap.
SANTIAGÓ

8 óra körül indultam, de még így is, éppen csak világosodott. Csodálatos érzés volt besétálni Santiagóba! A reggeli fények világítottak még. Az első bárban lassan, kényelmesen megkávéztam. Ráértem, nem kellett sietnem, Santiagó megvár! Most Santiagó vár rám! Ugye milyen furcsa! Határtalan a jókedvem. Lassan érkeztem, hosszú út vezetett be a városba. A katedrálist meglátni! Újra öröm járta át lelkem! Már sok a zarándok a katedrális előtt, sokan ülnek a köveken. Miután megcsodáltam kívülről a katedrálist, én is leültem a lépcsőre. Lassan megeredtek a könnyeim, az öröm könnyei. Hát itt vagyok! Ezt kérted tőlem Uram! Megtettem az Utat! Köszönöm hogy segítettél, hogy vezetted lépteim! Megkerestem, hol van a zarándokhivatal, kiváltottam az oklevelemet, közben még az információs irodára is bementem, hogy szálláshelyet nézek magamnak. Ma szeretnék egy jó szálláson aludni, valahol a katedrális közelébe. Éppen ezeket böngészem, amikor rámköszöntek a Nagyik! Kicsit meglepődtünk, de örültünk egymásnak. Elmondták, találkoztak a magyar Balázzsal az úton, nála szállnak meg, ha nekem még nincs szállásom, menjünk együtt. Hát a sors így rendelte, hogy Santiagót együtt járjuk. Visszamentünk Balázshoz a szállásra, ez kb 3 km vissza az elővárosba. Ott vettem észre, hogy elvesztettem a zarándok igazolványomat. Hát….. volt sirás. Balázs csak este dolgozott a déli misére már úgy sem értünk volna vissza, így abban maradtunk pihenünk, és délután visszajövünk nyugodtam végigjárni a katedrálist. Visszamentem a zarándokhivatalba, hátha ott maradt az credentiálom, sajnos, nem volt ott! Ez az egész napomra rátette a bélyeget. Ebédelni egy török étterembe mentünk be. A délután városnézés, katedrális volt. Nem igazán találok szavakat milyen a katedrális. Óriási, monumentális, fantasztikus, csodaszép és megható. Mégsem tudtam felhőtlenül örülni, bántott az elveszített credentiál. Este Balázzsal találkoztunk. Kedves segítőkész a magyar hospitál fiú. Mindig mosolyog a szeme. Mivel Ő szervez Fineszterébe és Muxiába utakat, a Nagyik egyből rácsaptak, menjünk a Balázzsal Én is örültem neki, nem kell buszozni. A lábam miatt gyalog, már semmiképpen nem vállaltam volna. Megbeszéltük másnap megnézzük az Óceánt. Este boroztunk, megünnepeltük Santiagót, az Utunkat, a találkozásunkat!


2008.09.26.péntek
32.nap.
Fisterra- Muxia


A Balázs fantasztikus jó fej! Bejárta már a világot, tetszik az életszemlélete. Amolyan vidám, világcsavargó. Nagyon okos, intelligens és a vidámsága mögött, mély érzések vannak. Útközbe segített nekünk a vonatjegy megvételében. Persze Santiagóból nem megy vonat Barcelonába! Csak Corunából, ami még fentebb van. Így át kell majd mennünk busszal Corunába, ott felszállni a vonatra. Őszintén megmondom, nem örültem neki, 17 órás út, kegyetlen. A kislányom nézett repülőt Santiógóból minden nap 13.40 kor indul, és Barcelonába van 17.30 magasságában. Igaz 100 euró, de ha jól utánaszámolunk ez sem volt olcsóbb. A vonat 52 euró, a buszt, a szállást és a napi kaját is beleértve, a fáradságról már nem is beszélek. A lányok óckodtak tőle, azt mondták drága. Mindegy, nem akartam különcködni a Nagyiktól. Különben is vár az óceán! A katedrális holnap is megvár. Balázs mindent meg akart nekünk mutatni, útközben megállt egy kicsi faluban, itt vezet a zarándokút is. Megcsodáltuk a patakot, a középkori vár és a vízimalom romjait. Először Muxiát néztük meg. Csodás érzés kerített hatalmában, ahogyan megpillantottam a hatalmas óceánt. Balázs magunkra hagyott, érezte itt mindnyájunknak egyedüllétre, van szüksége. Meghatódtam a sziklák mellett álló kereszt előtt. A templom az óceán pártján! Zárva volt, de a vasrácson keresztül megcsodálhattuk egyszerű szépségét. Hogy bedobhassam kicsi kavicsomat az óceánba, amit a Kamaraerdőből hoztam magammal, le kellett a hatalmas kőrengetegen menni a part közelébe! Félelmetes volt, szinte csúszva-, mászva tettem meg a métereket a fájós bokámmal. Ha rosszul lépsz, itt neked annyi, lezuhansz! Már a hullámok olyan magasra csaptak, hogy rámfröccsent a víz, az óceán sós vize. Boldogság bugyogott bennem, mikor a kicsi kavicsot az óceánnak adtam. Válj eggyé az óceánnal kicsi kavics! Ezután te is része leszel a nagy óceánnak és én, ha az óceánra gondolok, mindig tudom, egy parányi magyar kavics is benned van. Leültem a hatalmas kövekre és csak bámultam a sötétkéken csillogó óceánt, a hullámzó fehér tajtékokat. A nap sugarai megtörtek a vízen, ezüstösen csillogtak. Folytak a könnyeim, boldogan, jólesően, éreztem, megkaptam, amiért a nagy Utat megtettem. Ez a látvány, ez az érzés volt az ajándékom. Köszönöm Uram! Finisterre: Megebédeltünk, nagyon finom hallevest, borjúsültet és tejszínes pudingot ettünk. A kikötőből felsétáltunk a víztoronyig Végigcsináltuk a zarándok rituálét. Elégettünk egy-egy ruha ruhadarabunkat. A kereszt tövében leültem, és újra jöttek azok a boldog, meghatottság, hála könnyei. Egy verstöredék zakatolt lelkemben:” Az Isten itt állt a hátam mögött, és én megkerültem érte a világot.”. Éreztem, itt van velem a Teremtő! Csak bámultam az óceánt, nem győztem betelni szépségével. Finisterre, a világ vége és a másik oldalon Amerika! Családomra, szeretteimre gondoltam. Felhívtam a férjem, örültem, hogy hallom a hangját. Hiányoznak, a férjem, gyerekeim a szeretteim. Még megnéztük a homokos partszakaszt is, Begyalogoltunk az óceánba, megmosakodtunk, nevettünk, felszabadultak, vidámak voltunk. A homokba kagylókat gyűjtöttünk. Sajnos nem tudtuk a naplementét megvárni, Balázsnak mennie kellett. Így is szép és feledhetetlen órákat éltünk át. A szállásra érve a Nagyik még elmentek a szupermarketbe, én lepihentem, a bokám csak nagyon lassan javul, bokavédő nélkül nem tudok járni.


2008.09.27.szombat
33.nap
Santiagó-Katedrális

Nyugisan reggeliztünk, kávéztunk és besétáltunk a katedrálishoz. Ma csináljuk végig a rituálét! Még elég korán volt, így nem volt tömve a katedrális. Mikor átöleltem Szent Jakabot és elrebegtem köszönetemet ismét folytak a könnyeim. Mire körbejártuk a katedrálist és végeztünk a rituálénkkal, közvetlenül elől jó helyre tudtunk ülni. A misén 7 pap és 1 főpap celebrált. A misét sok nyelven elmondták, illetve felolvasták az országokat, és hogy hány zarándok érkezett. A füstölő ahogy lengett, hát az valami fantasztikus látvány volt. Áldozás is volt, a papok odamentek az elkerített sorfalhoz, aki akart áldozni, annak odanyújtották az ostyát. Találkoztunk a magyarokkal. A kaposvári Lajossal, Sándorral és Noaval. Nagyon örültünk egymásnak. Mise után vidámvolt a hangulat, a teret betöltötte a jókedv, nevetés, zene. Sok zarándok a katedrális előtti téren a kőre ült, pihenni, mivel itt nincsenek padok. A Nagyik vásárolni mentek, én meg elsétáltam a zarándokhivatalba, hátha megtalálták a zarándokigazolványomat. MEGVOLT! Összepusziltam a spanyol fiút, mikor a kezembe adta, ő is velem örült, ez látszott rajta. Visszafelé megint leültem a katedrális lépcsőjére. Újra-meg újra hálát adtam a Teremtőnek mindenért, amit az Úttól kaptam! Reggel küldtem a férjemnek sms-t. Ma vagyunk 33 éves házasok. Ma vagyok 33 napja távol tőlük. És Jézus is 33 évet élt a földön. Vajon én méltó leszek-e az áldozatra, amit Jézus értünk elszenvedett? Engedd, hogy azt legyek Uram! Már csak 2-őt alszom, és indulok haza az enyéimhez! Sajgó bokával, de boldogan bandukoltam a szállásra. Gyönyörűséges napom volt ma is!


2008.09.28.vasárnap
34.nap
Santiagó

Már nagyon mehetnékünk volt, mindnyájunknak hiányzott a család. A mai napot arra szántuk, hogy ajándékokat vásárolunk szeretteinknek és nézelődünk még Santiagóban. Látnivaló van elég. Ma a szálláson találkoztunk egy magyar fiúval, a Péterrel. Ő szeptember 10-én indult, tehát 18 nap alatt tette meg az utat. Néha 50 km-t is ment. Hiába, ő még fiatal. Délután összepakoltunk a reggeli indulásra Coruna felé, hogy vonatra szállhassunk és 17 órai vonatozás után Barcelonába, érjünk!!!! Nem lesz semmi. De ha megtettük ezt a nagy utat, hát mi nekünk az a 17 óra! Este boroztunk, afféle búcsúestet tartottunk. Balázs is hozott 1 üveg bort, és Péter is velünk tartott. Az este jó hangulatban telt el, sokáig beszélgettünk. Meleg öleléssel köszöntünk el Balázstól, vele reggel már nem találkozunk.


2008.09.29-30.
35-36.nap
Santiagó-Coruna-Barcelona.

Hát ezek már az hazavezető út izgalmai. 1,5 óra alatt Curunaban voltunk. Csodás város, Santiago tartomány fővárosa. Az óceán öleli körbe. Este 6-kor vonatra szálltunk. 8 ülés volt egy kupéba, a csomagoktól alig fértünk. Két kedves olasz zarándok utazott velünk, a kupéba. A velem szembe üllő, látta, hogy fáj a bokám, elment a büfébe, hozott rá nekem jeget. Meghatott a figyelmessége. Aludni, hajnal körül 2-3 órát aludtunk. Barcelona elővárosától végig az óceán közeli parton vitt a vonat. Taxival mentünk a repülőtérre. Kisebb viszontagságok után végre a Ferihegyi reptéren landoltunk, ahol a férjem és a kislányom várt. Elköszöntem a Nagyiktól. Itthon virág, piros lufi szívecskék, és finom húsleves várt, amit a férjem főzött. Rég nem ettem hozzá fogható finom levest. Nagyon nagy boldogság volt a családom körében vacsorázni!